Demény Péter (Ivan Karamazov:) Szekér az óceánba

Facebook-monográfia Ady Endréről

Nem ozsonnázik * Pénzről beszélni ugyanúgy nem volt “szép”, mint a szerelem testi dolgairól. A költőnek jólnevelten illet nyomorogni, bár a mából visszanézve akkoriban mintha szerencsés lett volna a mai falanszterlelkülethez képest, amikor mindent, ami nem hoz hamar sok pénzt, “fölöslegnek” neveznek, és a művész egyre rosszabbul érzi magát.
Ady, mint más ügyekben, ezúttal sem törődött az illemmel, hatalmas versben rontott neki a pénzoligarchának és főleg -mentalitásnak, mely semmit nem lát, nem hall, nem érez, mindene a haszon. “Bűve miért nincs az Igének?”, kérdezi a Júdás és Jézus, s a Harc a Nagyúrral-t mindenki ismeri, de éppen ez a baja: már senki nem olvassa IGAZÁN. A Vér és arany is puszta cím már, holott a maga helyén tragédia, egy fuldokló, eleve kudarcra ítélt küzdelem tragédiája.
Hogy olyan nagyszerű emberek, mint Hatvany Lajos, támogatták Adyt, az biztos – mint ahogy biztos az is, hogy Ady nem párizsi utakat érdemelt volna, hanem az egész Párizst, Eifellel-Moulin-nel. Igaz, hogy a telítettség a versélmény halála, de az is igaz, hogy a tehetség nem úgy boldog, mint bárki más. “Ahogy egy másik délután, rövid álomból felébredve, kinyitottam a szemem, és még alig érezhettem bizonyossággal, hogy élek, anyám egészen természetes hangját hallottam, az erkélyről kérdezte: „Maga mit csinál ott?” És egy nő azt felelte a kertből: „Ozsonnázom a zöldben.” Én pedig elámultam, micsoda biztonsággal viselik ezek az emberek az életet.” Egy bizonyos emberfajta úgy “viseli az életet”, ahogy a többieken ámuldozó Kafka: minden problematikus a számára. Ilyen típusú ember volt Ady is.

2021. július 21.

Szóljon hozzá!