Simonfy József: Végképp

most hogy végképp megöregedtél
már kora hajnalban fogod
a divatjamúlt szív-bögrét
oldalai behorpadva

egész belsejét fekete
penész emészti marja
az vagy akinek van tudása
szépre jóra van legdrágább

legkedvesebb magadat utazod be
világ már nem embernek való
száraz mogyorófavessző

kizöldült kezedben a madár
fészket rakott szemközt a fölkelő
nappal és szüntelen énekel

Irina Pusztai Cseke Gábort köszöntő fotója

Csata Ernő: Az idő múlik

Múlik a létünk és
az idők változnak, amíg be-
teljesülő sorsok,
ránk mélyebb ráncokat írnak.

Vélük együtt váltunk
arcot, hajat és pirulákat,
vélük is átéljük
múló, földhöz ragadásunk.

Minden, amit látsz és
amit érzékelsz körülötted,
csillag az égen vagy
bolygó, erdő s magasan fenn

sziklaorom, minden
mozog és egy szédületes, gyors,
végtelen örvényben
jár táncot minden elektron,

mert az időn kívül
sose élt itt semmi se, ez, mi
tartja örök lázban,
pörgő mozgásban az ősi

Víz elemet folyton,
ha a lelkén angyali táncot
jár, korom éjből jött
örvénylés végtelenében.

Múlik a létünk és
az idők változnak, amíg be-
teljesülő sorsok,
ránk mélyebb ráncokat írnak.
*

Pusztai Péter Cseke Gábort köszöntő grafikája

Somorčík Sz. Rozália: Foncsor

Cseke Gábornak

Szeretném újra látni a fiatal arcom,
nem fényképről, abból annyim van már,
élőben.
Tudni, abban a pillanatban mire gondolok,
céltudatosan mosolyogni még nem tudok,
s hány nyelven kell majd beszélnem,
azzal sem számolok.
Szeretném leállítani a gondolat-képsorokat:
egymásból kibomolva követik egymást,
kreatúrák ugrálnak ki belőlük,
hozzájuk közöm volt,
s kiknek magam alárendelnem kellett.
Szeretném újra látni a fiatal arcom egy tükörben
és tudni az üveg mögött ott
az érintetlen negatív.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ