Álmodtam egyszer:
egy nyáron diót törni
támadt kedvem
s a csonthéjat feltörni
egy követ is a kezembe vettem

Bele is markoltam a telis-teli
diós-kosárba
a megriadt dióhad erre
mintha retirálna.

Bújtak félvén egymás mögé
lapultak mint a szellem,
visszatartva lélegzetet
az agresszió ellen.

Összetett kézzel könyörgött ott
diók apraja-nagyja,
remélték: ki életükre tör,
egyszer csak abbahagyja.

Megannyi rémült áldozat
rimánkodását hallom,
sorsuk maga is kárhozat,
nincsen számukra pardon!

Dió szavát ki hallja meg?
Kegyet remélhet ő?
Vagy felhasítja szép fejét
ellensége, a kő?

————————————-

Ütés reccsen s a pillanat
álmom vizébe fúl:
kosaram a földre zuhan,
s a dió szétgurul.