Az első hír, ami ma reggel megcsapott, ennyi volt: – Elment Haragos Zoli!
Több, mint hatvan évet kellene fölidéznem ahhoz, hogy elmondjam, nem csak munkatársak voltunk annyi éven át, hanem barátok is, ami nem kicsiny dolog!
Jártuk az országot széltében, hosszában, ő fényképezőgéppel, én egy apró notesszel, hogy legyen „betévő falatja” a lapnak, mert abból éltünk, riportból főleg, ahhoz pedig szöveg kellett és kép.

Haragos Zoltán fotója

De erről most nem beszélek, hogy milyen egy képeslap, mindenki tudja.
Hanem egy másfajta szöveg és másfajta kép sokszor eszembe jut.
Ültünk a téren egy padon, jött Szabó Gergő, aki szerkesztőségi titkár volt nálunk és azt mondta, „ –Ami az igazságot illeti, nektek jó dolgotok van!”
Erre Haragos azt válaszolta, hogy Gergő, neked igazad van, de ha tudnád mennyi mindenem fáj, rólam nem szólnál semmit, hallgatnál.
És ekkor hangzott el a számomra felejthetetlen „szöveg”, amelynek lényege ennyi: – Ami az igazságot illeti, akkor vegyük Fricit, aki most is cigarettázik, neki semmije sem fáj. És eljön az idő, amikor mind kihalunk mellőle, s ha kimegy a temetőbe egy bottal, a régi barátok sírkövét megkoppintja, s azt mondja, ez is a barátom volt, ez is, ez is…Hát szevasztok, nekem dolgom van…
Nagyjából igaza lett Gergőnek, sorra elmentek a munkatársak, barátok, amikor ki tudok menni a térre, megállok annál a padnál, amelyen Haragos Zolival beszélgettünk egy régi, májusi napon, s próbálom megszámlálni, hányan maradtunk még, de kevés a számolni valóm. Alig vagyunk már. Aki él közülünk, az is úgy él, erre-arra.
Hát szevasz barátom, Haragos Zoli, ami az igazságot illeti, nekem sincs már semmi dolgom…

Forrás: szerző FB-oldala