ahogy a lángoló domb
jobb karomhoz nő ahogy
az egér kihull a kelepce
rácsai közül – menekül –
mennyi váratlan öröm-
és gyönyörpazarlás
a harmadik emeleten
bebútorozott apró
kalitkában – ha összegyűlnek
a valóság cáfolatai
ha plasztilinból vagy
agyagból gyúrhatok
magamnak egyetlen
olyan szőke pislogó-
nevető-síró babát
amely csak nappal
láthatatlan amely
csak éjszaka kérdez
az evolúcióról – nem
kell csodálkozni:
ha porból lettünk
leszünk majd
kutyák, golgoták –
vagy ki mondhatja meg
merre visz valami
kiszámíthatatlan őrült
légáramlat – mikor
jön a legközelebbi
vihar – mikor nő
keze-lába a sárnak —
miért téved a vándor
mezítláb hideg
konyhába fekete
pagodába vörösen
gőzölgő naplementekor