Az éjjel tömény
dióillatot hordozott a szél
szerte a völgyben
s hars diólevélből sodrott fel-felparázsló
rudacskák
füstölögtek a szám sarkában.

Ámultam:
micsoda mennyei illatokat
pöfékelek egy-egy fullasztó
köhögés közben!

Mert a dió márványerezetes-édeskés-lágy füstjében
a vonzás s a taszítás
egyként jelen volt,
vegyesen
a csók és az elfordulás
makacs ingerével

nem tudtam, tárjak-e neki
ablakot avagy mindjárt
ajtót nyissak
hogy szabadon bezúduljon a résen s ne kísértsen tovább
az éji óra, amikor mindenfelé
dióillatot hord a szél…