Cseke Gábor – 80!
Keszthelyi György Cseke Gábort köszöntõ grafikája
ADY András: Köszi
Azzal emeltél ki a legnagyobb rahátból,
hogy megmutattad hogyan kell kertészkedni,
igen, megtetted, bár már nem vagyok biztos
abban, ez szándékod is volt nem csak véletlened…
de egykutya immáron, ellestem, elloptam tőled
ezt a meg-nem-osztott, de vidd magaddal érted-nem
érted jelleggel közzétett füvészi tudást, amely hosszúszárú,
bólogató idővirágokat termesztett-nevelt…
erudíciót melyben a szótermesztésben benne volt
az emlékezetnemzés-mentés matériája maga,
kiemeltél a gevaxból kedves bátyám, amikor
te emlékágyások gondozását oktattad, s
ültettem én mindezt alkalmazott tudományba…
préseltem mindent mi sarjadt, nőtt, virágzott
s önhalálba elnőtt, préseltem mindet könyv-herbáriumokba.
Grazie
Mostrandomi come si fa il giardinaggio,
m’hai tirato fuori dal più grande merdaio,
sì, l’hai fatto, anche se non ne son sicuro, che
fosse tua intenzione o capitato solo per caso…
ormai fa lo stesso, l’ho carpito, t’ho sottratto,
sotto questa forma divulgata, non condivisa
ma portala con te comprendi – non comprendi,
conoscenza botanica, che coltivava – cresceva
fiori di tempo su lungo stelo ondeggiante…
l’erudizione in cui la coltivazione delle parole
includeva la materia stessa della creazione –
salvezza della memoria, caro fratello m’hai
tirato fuori dalla belletta mentre mi istruivi
sulla cura delle aiuole dei ricordi, trapiantando
poi io tutto questo nella scienza applicata…
ho pressato tutto quel, che rampollava, cresceva,
sbocciava, cresceva sino alla propria decadenza,
pressavo tutto nei libri – erbari.
*
Márton Károly: Eltékozolt öröm
(Cs.G.-nek)
Szemeim alá
Szarkalábakat
Gyűjtött az idő.
Tükör segített
Rájönnöm újabb
Szépségeimre.
Szomorúságom,
Hogy napokig nem
Néztem tükörbe,
S ajándék kincsem
Öröméből így
Eltékozoltam.
*
Albert-Lőrincz Márton: (Ahogy a nap haladt)
Cseke Gáborhoz
Csekély a kéj, legott kéjeleg a munka még,
de nagyot kattan e nemzedékben az óra mostan,
Gáton amíg, állta ő is a sodrást, áradt és fútt,
bort ivott, most éjszakák zajába belecsobban.
Nyolcvan.
Cserében törte a diót (ragacsos rendszer),
kezét feltörte, töretlen görgött a gáncs,
Garancia csak papíron, romlott volt a bél s a héja,
biztatott s bántott a vakító fény s a vasrács.
Most nyolcvan.
Cseperedett fel lassan kerítés alatt az új sarj,
keresni mégis kellett, pedig a szívben is sarjadt,
Gála s efféle percek most laposan elbóbiskolnak,
borzas lombú fákra ültek az új kakukkok, varjak.
Már nyolcvan.
Csend-zsoldosok bújtak, íme, bele a mába,
kezes-lábasba öltözött régi nemzedék,
Garabonciások, honoráriumot se kérnek,
biztatnak: dologidő van, mondják s lesz még.