Dinók Zoltán: Sanyi hobbija
Sanyinak, az orvosnak legújabban egy új mánia jelent meg az életében. Ahogy hazaérkezett, mindig trombitázott. Nagyon hamisan először, majd egyre jobban… Elege volt abból, hogy mindig a betegekkel foglalkozzon. Egy kis szórakozásra vágyott. Sarolta csak nevette az egészet.
– Miért nem zenésznek mentél? – kérdezte egyszer cinikusan.
– A gyógyításhoz azért jobban értek.
– De ehhez nem is nagyon.
– Majd kialakul.
Sanyi a kottát is sokat tanulmányozta. Szeretett volna zenekarban játszani. De hiszen öreg volt már. Szerette a dzsesszt. Egyszer amikor belemerült a zenélésbe, hirtelen kopogtatott valaki. Dénes volt az, egy hivatásos zenész, gitáros. A negyediken lakott.
– Hallom, hogy játszik.
– Igen. Trombitálok.
– Kottából?
– Igen.
– Hallás után nem tud?
– De úgyis szoktam.
Sarolta bevezette a konyhába Dénest. Ropival, keksszel kínálta. Sanyi abbahagyta a muzsikálást s ő is bement a konyhába. Leült a kanapén. Dénesnek egy pohár sört is felszolgált Sarolta. Majd kihúzta magát s azt mondta:
– Mióta muzsikálsz?
– Nem rég óta. Két hete vagy három…
– Végül is nem rosszul. Ennyire érdekel a zene?
– Hogyne. Sok zenét hallgatok szabadidőmben.
– Ki a kedvenced könnyűzenében?
– A Beatles.
Dénes elmosolyodott.
– Az nekem is. De valami újabbra gondoltam.
– Szeretem Whitney Houstont is.
Dénes kacagott.
– Én azt nem.
– Ezen nem veszünk össze.
– Nem. Na, finom volt a sör, majd eljövök később s kettesben összeállunk játszani. Mit szólsz?
– Örülök.
– Mostanában sokat hívnak a színházba.
– Nekem is rengeteg a betegem.
– Na, megyek. – s azzal Dénes felszívódott.
Majd egy szombati napon, amikor mindketten ráértek Dénes hozta a gitárját s játszani kezdett Sanyival. Dénes felmérte, hogy nincs hallása Sanyinak. De ezt nem akarta a szemébe mondani. Egy tíz perc közös zenélés után azt mondta Dénes:
– Ezt hagyjuk. Nem megy.
– Én előbbre járok, míg te lemaradsz.
Sanyi bánta ezt.
– Én is alig győzlek utolérni.
Kottából játszottak. Dénes arra oda sem figyelt. Sarolta érezte, hogy ura tulajdonképpen csak leég. Dénes a szünetben azt mondta végül:
– Ne haragudj, de nincs ritmusérzéked!
– Igen. – vallotta be őszintén Sanyi. Gondolhattam volna.
Dénes abba is akarta hagyni az egészet.
– Nekem mennem kell. Én azt javaslom, keress más elfoglaltságot…
– Jó. – mondta halványuló hangon Sanyi.
Aztán a gitáros lelépett. Sanyi meg lerakta a trombitát. Legszívesebben földhöz vágta volna. Sarolta azt mondta:
– Ez nem a te asztalod. Tényleg valami más hobbit keress!
Sanyi belátta. Másnap reggel vígan ment dolgozni. Egy súlyos beteget látott el. Két nap múlva jön a rendelőjébe a beteg s csodás gyógyulásról számol be. Sanyi büszke volt magára. Fütyülve tért haza. Felesége látta, hogy fel van villanyozódva.
– De jó kedved van!
– Orvos vagyok. Annak születtem. Egy beteget sikeresen gyógyítottam.
– Na látod…
Sanyi meg fogta a trombitát s a szekrény háta mögé vágta.
– Annak ott a helye!
S bekapcsolja a tévét.
Pusztai Péter rajza