A világ tetejéről nézem
Budapestet, a háztetőkben
mind emberek laknak, én meg
kávézom. Jó is, hogy nem látok egyet
sem, olykor igazán elég az ég.
A nyárban kiadók hűvöse hűt,
önjáró ajtók nyílnak-csukódnak,
ebédre hívnak, mintha lenne
szeretet a földön. Elhiszem
szívesen, de néha hagyjatok azért
fent kávézni az éghez közel.

1. Keszthelyi György:
   2021. július 30. 15:46

   Mély. Az utolsó két sora, bár érzelmileg tömény, értelme egyértelmű, nem megrázó. Inkább felráz: vigyázz, nehogy beszippantson a sokaság.