Prológus

Sárközi Attila akkor határozta el, hogy karrierista lesz, amikor az iskolából hazafelé tartva meglátta az anyját, ahogy útbaigazít valakit. Váratlanul tárult elé a látvány, ahogy befordult a sarkon – semmiképp sem számított rá, hogy ott látja az utcán a házuk előtt, mert anyja ilyentájt általában a boltban tartózkodott, ahol pénztáros volt. Mészáros Julianna az otthoni fagyasztószekrény felső polcára berakott számos műanyagedények egyikét ilyenkor szokta kivenni a bolt hátsó részében lévő szolgálati hűtőből, hogy a mikróban megmelegítse az ebédjét. Ez alkalommal azonban haza kellett szaladnia a kempingbiciklijén egy hivatalos iratért, amire a főnökének múlhatatlan szüksége volt, s oda-vissza kerékpárral épp hogy elég volt az ebédideje. Annyira sietett, hogy még a bolti köpenyét sem vette le, és lábán az a kényelmes, ám esztétikai szempontból joggal kifogásolható papucs volt, amiben legkevésbé sajgott a bütyke az egész napos állás közben (a főnökség miheztartás végett ragaszkodott ahhoz, hogy a pénztárosok álljanak), ugyanakkor jóvátehetetlenül kivirított, duzzadt belőle.
A kempingbicikli kormányának két végén nagy műanyagflakonok lengedeztek, mert Mészáros Julianna úgy döntött, hogy – tekintettel a rájuk szakadt szinte afrikai hőségre- munka után kikerekezik a szülei sírjához megöntözni a virágokat. A napsütésben a szokásosnál is kegyetlenebbül izzadt, ahogy sietősen tolta ki a kapun a kerékpárját, és ez volt Sárközi Attila életében a fent említett revelációszerű pillanat, amelyben minden találkozott egy egész életet meghatározó felismeréshez, azaz tételesen:

• Mészáros Julianna – izzadtágtól csatakosan, bolti köpenyben és kitaposott papucsban, amint a kormányon lévő (Pennyben vásárolt, Delma névre hallgató kiürült öblítő) flakonok ide-odahimbálózása mellett épp készül felszállni a biciklire
• egy éjsötét (vagy némi lelkes oximoronnal: sugárzóan éjsötét) Mercedes, amint lefékez az egyensúlyozó asszony előtt, futurisztikus ajtaja nem ki-, hanem felcsapódik a német tervezés őrjítően tökéletes ívét leírva
• a Mercedesből kihajló 40 körüli férfi, aki NEM hord napszemüveget, NEM rágózik, NEM visel vastag aranyláncot, viszont Sárközi a sarok messzeségéből is meg tudja állapítani, hogy a feje búbján kopaszodik, erről vállig érő hajjal és jó minőségű, ám még így sem eléggé természetesnek ható hajfestékkel próbálja elterelni a figyelmet, valószínűsítve azt a feltevést, hogy nemcsak személyes, hanem a legutolsó divat szerint dizájnolt, anyagi státuszát félreérthetetlenül hirdető autója vonzerejében sem bízik eléggé
• a felkészületlenségből adódó érzelmi és az utcasarok-ház közötti konkrét távolság, amelynek szenvtelen dimenziójában Sárközi megpillantja édesanyját és az autót, s abban a néhány másodpercben, amíg az asszonyban fel nem ismeri Mészáros Julianna szeretett alakját, az ismeretlennek kijáró objektivitással, elfogulatlanul szemléli a jelenetet, azaz a jelenet részleteiben felszikrázó kontrasztot- műanyagflakonok a kormányon, súlyosbítva Mészáros Julianna halmozottan hátrányos öltözetével s ellenpontozva a csillogó sportkocsi viharos eleganciájával, amint halkan , indulásra készen duruzsol a porba hirtelen szinte beleszáradt kempingbicikli pumpáért kiáltó kerekei mellett
• a napsütés, amely mindezt éles fényben – átvitt és konkrét értelemben- is. megvilágítja
• Sárközi, aki a sarkon állva két út (megint csak átvitt és konkrét) találkozásánál -megrendülve és megszégyenülve -úgy dönt: megbosszulja ezt a pillanatot és benne anyját, s az elhatározás testén átzúgó vihara emésztő, sötét ambíciót sodor a szívébe.

…Itt ér véget e jeles, több összetevőben és által kiteljesedő pillanat. Erejétől Sárközi hátra is hőköl, meg azért is, hogy ne lássa így tovább az anyját, s az se lássa meg őt. Áll hát még egy darabig a sarkon (de már csak látszatra két út határán), s amikor a Mercedes futurisztikus ajtaja – patentra- lecsukódik, majd alig hallhatóan tovasuhan, Mészáros Julianna pedig igencsak hallhatóan (műanyagflakonok kormányhoz verődése+ a csomagtartókosár aljából kiálló kis dróthuzal ütemes súrlódása) elkerekezik, lassan ő is elsétál a házig, amelynek kapuját ezentúl a legvakítóbb napsütésben is beárnyékolja annak az emléke, ami az imént előtte lezajlott.
Benyit az ajtón, leül a hűvös konyhában (vályogház). Ebédidő van, és éhes. Neki is ott lapul a fagyasztószekrény (már említett) felső polcán egy felmelegítendő műanyagedény, sőt több is – különféle feliratokkal. A „töltött káposzta”, „pörkölt”, „krumplis tészta”, rakott kel”, „töltött paprika” ajánlatok szemügyre vételezése után a választás jóval több időt vesz igénybe, mint az az iménti életre szóló ott a sarkon, viszont nem szól egy életre, sőt. Sárközi életében sem nagy szerepet nem játszanak, sem komolyabb nyomot nem hagynak a kulináris élvezetek, mely tényt Mészáros Julianna okkal zokon vehetné (nem teszi). Aztán a hirtelen evéstől elnehezült gyomorral, de még inkább elnehezült szívvel mossa a folyó víz alatt az edényt, és közben könnyes torokkal, ám égő, száraz szemmel az anyjára gondol. Így is marad estig, amíg a gondolatait lekötő asszony be nem tolja a biciklijét az alkonyodó udvarra. A műanyagflakonokról kis vízcseppek rebbennek szét, esti szél fodrozza Mészáros Julianna átizzadt pólóját és fáradt, kedves arcát. Sárközi ott áll a kertben, kiveszi anyja kezéből a biciklit, és azt mondja:
– Rád férne már egy új bicaj.
Mészáros Julianna nem mondja azt, hogy „Jó vicc, miből?”, de gondolja. Fia azonban mintha hallaná, így folytatja:
– Holnap veszek neked egyet…és addig is felpumpálom a kerekeket…tök laposak, nem csoda, ha így kimerülsz.
Mészáros Julianna most sem mondja ki, amit gondol -nevezetesen, hogy a lapos kerék lenne a legkevesebb elfáradásokilag-, csak megsimogatja legkisebb, még otthon lakó gyermeke karját, és határozottan kijelenti, hogy jó neki ez a bicikli.
– De nekem nem- néz fel rá a fia, aki éppen lehajol, hogy a pumpát a szelepre helyezze. Anyja hátrahőköl a szeméből kicsapó indulattól…
…Lefekvés előtt Sárközi odamegy az anyjához, aki a konyhában a másnap reggeli kávét készíti a gáztűzhelyre a férjének, aki a legkorábban kel.
– Anya, elköltözöm- mondja.
Ez fáj, az asszony felkapja a fejét.
– Nem értem. Olyan rossz itt neked?
– Nem. Olyan jó – mondja Sárközi, és a hangjában remegő szomorú elszántságtól az asszonynak összefacsarodik a szíve.
Bent a szobájában, a sötétben, nyitott ablak mellett Sárközi az okostelefonjára feltöltött „A tudatalatti tízparancsolatát” hallgatja. „Szeretem magamat” – hallja, és arra gondol: „Szeretem anyámat”. Ökölbe szorul a keze…
Aztán elkalandoznak a gondolatai, pedig éppen ott tart, hogy „sikert sikerre halmozok…”, de hát sebaj, azért tudatalatti a tudatalatti, hogy akkor is figyeljen, amikor a felettes én mással van elfoglalva. Konkrétan éppen azzal, hogy mit keresett egy ilyen szuperautó a környékükön. Sárközi –eléggé sztereotipikusan- azt feltételezi, hogy a közelben lévő Napraforgó nyugdíjasházba tartott, ahová a feje búbján kopaszodó negyvenes férfi özvegy édesanyját (nyilván) benyomta. Kell-e mondanunk: tévedett. Tóth Henrik autótulajdonos a közelben lévő taxisofőr utcáját kereste- mivel előző este a fia buli után a taxiban felejtette a mobiltelefonját,
De kit érdekel Tóth Henrik, akinek a fia éppen visszakapja egy kis apai dorgálás után az okostelefonját? Mi nem rá vagyunk kíváncsiak, hanem Sárközire. Egyébként a továbbiakban maradjunk az Attilánál.

Folytatjuk

1. Jámbor Béla:
   2021. augusztus 4. 19:23

   Szia Csilla !
   Valószinüleg amiröl Te irsz az a 2000-es évek elejele . Valami ott nagyon mély karcot hagyott benned , hogy pont egy ilyen témát tagadjál, ragozz , feszeszegess !
   Minden sor és gondolat egy film , amit csak te láttál , de azt gondolom , jó az ,hogy kiirtad magadból és ezt megosztod másokkal is !
   Ha a szórakoztatás volt a cel arra is jó , ha valami emberi öntudat kialvó parázsát újra eleszteni az zseniális !
   Nem vagyok kritikus és nem vagyok irodalmár sem ! Amit Te művelsz az engem nem lep meg , mert mindig is tudtam, hogy egy zseniális arc vagy amagad képeiv
   l !
   Mindenképpen elolvasom a regényt , mert felkeltette az érdeklődésemet !
   Jó egészséget ! További szép regényeket ! Sok sikert és boldogságot !
   Béla.

2. Albert Csilla:
   2021. augusztus 12. 12:51

   Köszönöm, Béla – azt is, hogy elolvasod, és azt is, ha véleményt mondasz róla:)