Tomcsányi Tibor: Anyák iskolája

Munkatársunk afrikai riportja V.

Az ország címerében lopárdfej – az erő, a dinamizmus jelképe.
Szimbólum. Kongó „öregjei” – a mai fiatal, magára ismedrő nemzedék előtti generációk valóban a dzsungel rettegett vadjának erejét, fürgeségét tekintették a legnemesebb erénynek.
A jelkép megmaradt, de az erőnk, a dinamizmusnak ma már egészen más megtestesítői vannak. Például a GECOMIN.
Kinshasából, Kongó Demokratikus Köztársaság fővárosából a legmodernebb, óránként 1000 km-es sebességgel szálló repülőgép is csak két és fél óra után érkezik meg a keleti tartomány, Katanga fővárosába, Lumumbashiba, Itt székel a GECOMIN, a Generale Congolaise des Minerals, az ország legnagyobb vállalata, a kongói altalaj kiaknázásával megbízott intézmény. Az a vállalat, amely bányáival, frldolgozó üzemeivel a világ egyik leggazdagabb színesfém lelőhelyeit hálózza be.
De ne vágjunk a dolgok elébe.
Lumumbashiban autóba szállunk. Irány Kolwezi. Délután négy óra van. ha minden jól megy, nyolcra ott is vagyunk. A távolság, az afrikai méretekhez képest – elenyésző, alig 350 kilométer. Magáról az útról most csak ennyit: Tudjuk, hogy alattunk több száz kilométer hosszúságú sávban a talaj mélye csupa vörösréz és kobalt; fölöttünk az egyenlítői ég szokatlan csillagvilága, jobbra és balra az országút mentén itt-ott égő szavannák, erdőtűz, lángoló bambuszkunyhók.

Kolwezi, a kisváros magán viseli a bányásztelepülések minden jegyét. Már messziről feltűnnek a salakhegyek, az átforrósodott mozdulatlan levegőn áttör a nehézgépek, 100 tonnás teherautók, gigantikus földmarók motorzúgása.
Az utcák: bányászlakások hosszú sora. Alacsony, szögletes, bádogtetős házacskák, apró kertek, kaktuszgruppok, , kókuszpálmák. Sok-sok kisgyrek – és mint a gyermek mindenütt – vidámak, zajosak, szaladnak az autó után, , eltűnnek a felkavart porban. Szép nagy iskola és közel hozzá az „anyák iskolája”. Szokatlan intézmény. A fiatal anyák – nemrég még falusi vályogkunyhók serdülő lánykái – a városi életmódot tanulják. Elviszik a gyerekeket az iskolába, és aztán ők is beülnek a padokba. Pedagógusok, egészségügyi dolgozók, szakképzett varrónők és szakácsok tanítják a gyermeknevelés, a családgondozás, a háztartási munka és az urbánus közösségi élet művészetét.
A férfiak a bányában dolgoznak.
A bánya – mint valami titokzatos, földön kívüli táj. Évtizedek során át földmarók, földgyaluk apasztották, mélxítették az egykori sík vidéket.. Ma, míg csak a szem ellát, lépcsőzetes oldalfalak – mint valami gigantikus teraszos szőlőültetvény – vezetnek le a mélybe, a katlan földszintjére. Ott folyik most a munka, és onnan nyílik az a két aknaszáj, amelyeknek egyikén behajtunk autónkkal, és meredek lejtőn, több kilométeres út után, háromszáz méteres mélységben vagyunk – a föld alatt. Bányagépek, fülsiketítő zaj, morajlás, légkalapácsok csattogása, nehéz Dieselek hörgése. Itt-ott egy-egy felvillanó bányászlámpa, por, az akna faláról csepegő víz, a gumicsizma száráról lefolyó latyak.

Kőolajtartályok Kolweziben

A fejtőfal mellett rakodógép, mögötte tehergépkocsi. Ember nagyságú kereke nehezen fogja a pocsolyás talajt, lassan indul és viszi a felszínre a kongói gazdagságot.
1892-ben a belga Jules Cornet fedezte fel Kongó keleti medencéjének, a mai Katangának akkor még felmérhetetlen tartalékait. Fél évszázaddal később Kongó a színesfém-kitermelő országok élvonalában áll; első helyen a kobalt, a legnagyobbak között a vörösréz-kitermelés tekintetében. Cink, kadmium, germanium és a nemesfémek széles skálája, az arany, ezüst. platínium, palladium egészíti ki a katangai kincs forrását.
Lumumbashiban már messziről szembeötlik az óriási gyárkémény. Erről mondta katangai vezetőnk — nem kevés lokálpatriotizmussal: „Jól nézzék meg, ha ez a kémény füstöl, Kongóban minden rendben van.”
S ez egyáltalán nem alaptalan megállapítás. A bányavállalat az elmúlt évek folyamán a nemzeti jövedelem 50—55 százalékát biztosította, az exportáruk összvovolumenének közel 70 százalékát. És a termelési mutatók felfelé ívelnek; egy fejlődő ország gazdasági potenciálját tükrözik. A következő lépés a félkésztermék – a vörösrézrudak, a kobaltoxid – hazai feldolgozása, értékesítése lenne. Talán ennek is eljön majd az ideje…
Lumumbashi. Katanga.
1971. június 24. 13 óra 30 perc. A repülőtéren véglegesítjük délutáni programunkat 16 órakor Kongó fővárosában leszünk, onnan — amilyen gyorsan csak lehet — irány a kinshasai nemzetközi vásár.
Joseph Desiré Mobutu elnök talán még ma meglátogatja a román kiállítási csarnokot.
Ott akarunk lenni mi is!

Kinshasa, 1971. július 15.

Forrás: A Hét. 1971. /32. szám

2021. augusztus 4.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights