Facebook-monográfia Ady Endréről

Részekben lobban * Utoljára hagytam a nagy slágert, a Kocsi-út az éjszakában című verset, és a sokat idézett sort: „Minden Egész eltörött.” Méghozzá, mert felmerül a kérdés: mit kezdhetünk Ady Endrével ma?
Én azt hiszem, ma aztán igazán kezdhetünk valamit Ady Endrével. Hiszen ma a viharos, diadalmas, másodpercenként nyilvánossá vált ostobaság korát éljük: ha kitörne a háború, sokan arra hivatkoznának, emberi joguk villanyt gyújtani elsötétítés után, és ezzel veszélyeztetni mások életét, hiszen a háború nem is igaz, csak Bill Gates akarja, Orbán Viktor meg úgyis megállítja.
A tegnap még létező közép-európai álom mára teljesen hamvába holt, a kultúraellenesség üli torát, az egykor forradalmi rendező a konteók híve, s a remek színész konjunktúrbocskait ölt magára. A középszer minden vonalon tombol és rombol, és éppen Ady az egyik kedvenc áldozata.
Ady pedig a válsághelyzetek nagy költője volt. Mint már írtam, szembement szülőfölddel, hazával, nemzettel, jólnevelt szerelemmel, kifakult Isten-képpel: mindennel a világon. Még a mentorának, Hatvanynak is indulatos verset írt, s a Hunn, új legenda káprázatos cáfolat a mai kurzustörténészeknek, hogy ugyan mennyire lehetett megvásárolható az a költő, aki a támogatóját csépelte könnyes szemmel. Minden Egész még inkább eltörött, minden láng még inkább részekben lobban, az óceán a telefonunkban hullámzik, és mégsem érünk el hozzá.
Ady Endre tehát örök – éppen, mint Caragiale. A párhuzam lesújtó. A románságnak van egy örök nevettetője, a magyarságnak egy örök átkozója. Ez azonban a mi bajunk; örömünk az, hogy van egy nagyon nagy költőnk, pillanatnyilag tán a legnagyobb. Erről ne feledkezzünk meg; szörnyű korunkban szép remény ő.