Mikor egy kertből diót loptam,
utána mindjárt messze futottam.
Tenyerem égette a zsákmány,
be is kaptam azonmód, gyáván.

Míg rágtam-rágtam, kedvem elillant,
odalett a jó dióillat,
íze sem volt, csak rossz emléke,
ahányszor rajtam számonkérte

az élet ezt a dühöngő vágyat
hogy megdézsmáljam a diófákat,
s csak rágjam-rágjam egyre-másra,
hisz terem belőlük rakásra!

… Most is futok még, inam reszket,
elfogytak rég a diógerezdek,
ízük már szétolvadt a számban,
míg az egészet kitaláltam!