Mindenkiben az isteni szépet látom,
Mosolyomat, s szavaimat kölcsön adom.
Gondolatom, visszhangzik így mindenkiben,
S a belső fényem villog mások tükrében.

Életem külső felszíne belém roskad,
Ha könnyeim folynak, senki se pátyolgat.
Mások fövényére hullámom kincset szór,
Szememben homok, helyettem ki lesz a mór?

Víztükröm alatt alszik a mély óceán,
Mi vár rád, ha belém zuhansz te szép leány?
Vad hullámzás és simító habok között,
Tajtékom égre röpít, s leszek üdvözölt.

Azt, aki meghallja, s érti belső csendem,
Azt, ki formák fölé rajzolja a lényem,
Ki tükrömként látja az isteni szépet,
Azt a személyt keresem, ki belém réved.

(Péterfalva, 2019. augusztus 4.)