Egy újabb nap ágycsikordulására
felülnek a letudottak hullái
és úgy tekintgetnek körbe,
mint akik már átéltek egyet s mást,
tetetett kíváncsisággal meresztgetik
szemüket, hogy no, lám…
de csak a régi műperzsa áporodott szaga,
az ablak alatt elsuhanó nők
vörös-fekete továbblobbanása,
csak a tegnapi gondolatok
szanaszét dobált bomlástermékei
s vadiúj csomagolásban az ezredszer
ismételt hírek egy helyben topogó kutatásról.
Ott hever minden sarokban,
mint átizzadt, levetett szennyes
a képzeletbeli napozás egy valamikor
elsuhanóban megpillantott folyóparton,
egy internetes oldalon a csontig rágott metaforák,
melyekben a szebb lelkek ifjúságukat
vélik felsóhajtani, ágyékukhoz kapkodva,
de valójában nincs igazi napkelés,
nincs folytatása a pihent lendületnek,
minden ugyanott és ugyanúgy senyved
egy alvadt, szürkés koraestben,
s mint döglött halak szeme homálylik
Föld-szerte a tervezett vakság.