Szürke ruháit próbálgatja az este,
Vörös az ajka, meg-meg remeg a teste.
Megszokott ösztöne viszi, majdnem haza,
Túlélést gyakorolja, erkölcse laza.
Árnyékteste nyúlik egyre keletebbre,
Festeni se lehet tökéletesebbre.

Többcsillagos italát már kortyolgatja,
Vibráló emlékek tüze egyre hajtja.
Türelmesen vár, hátha a nagy ő eljön,
Fizessen egy kört, végül az ital döntsön.
Cigarettája, mint kialudt üstökös,
Elfüstöl egy dalt, ettől még nem lesz bűnös.

Fülzúgós éteri éjszaka, jött a hold,
S ahogy kortyolta italát, odahajolt.
Lassú táncra kérte a mámoros estét,
Egyre magasabbra röpítette testét.
S az elfojtott ego újra félrelépett,
Gyűrött lepedőre már hajnalként révedt.

Üres kongó utcán kialszik a lámpa,
Elnyűtt estélyi ruhák szertedobálva.
Boldogságot mímel a magány, s megborzong,
Világegyetem szigorú törvénye bong.
Sorban állnak a kiéheztetett esték,
Melyik égitest lesz a hívatlan vendég.

(Péterfalva, 2019. augusztus 5.)