(nagyanyámra gondolva újra)

Egy ilyen szelíd nyári napon
jól esne veled beszélgetni újra,
csak úgy, a kivágott diófa törzsére ereszkedve –
(tudom, henyélés lenne ez szerinted,
ilyen nagy dologidőben)
elhallgatnám csillagos homlokú mitoszaidat
órákig, ölbe tett kézzel,
már csak a hangod miatt is,
mely egy idő óta mintha szertefoszlott volna,
elvegyült a napok kutyaugatásában,
feloldódott, mint gyenge felhő
az ég hatalmas lavórjában:
alig villan fel néha,
talán csak álmaimban,

mikor minden régi hang s illat
megtörténik sorra-újra.
Felmegyek hozzád a hegyre futó úton,
de mint annyiszor,
megtorpanok a fekete vaskapu előtt:
minden olyan üres fényes nappal,
beszélgetéseinkből is,
már csak a hallgatás maradt.