1944 júliusának végén a nácik ellen addig alapvetően partizánharcot folytató lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa) és a londoni emigráns kormány vezetői elérkezettnek látták a pillanatot a nyílt fegyveres összecsapásra, és pedig Varsóban, amelynek már a küszöbéig nyomultak a Vörös Hadsereg egységei. Lengyel részről ez egyfajta „megelőző” akciónak indult, a szovjet hadvezetés azonban nem sietett a terveit keresztező erők segítségére. Az elbukó, ám két hónapon át élet-halál harcukat vívó felkelők ugyanakkor segítséget kaptak – magyaroktól… A felkelés 70. évfordulóra emlékezve 2014. június 29-én felavatták Varsóban a küzdelem magyar támogatóinak emléktábláját.
1944-ben a nyár végi nagy szovjet offenzíva visszavonulásra késztette a német Közép Hadseregcsoportot, velük együtt a magyar erők is Varsó térségéig vonultak vissza. Itt hátországi biztosítási feladatokat láttak el a Kampinosi erdő térségében, az 1. lovashadosztály pedig a 9. német hadsereg tartalékaként állt Varsó mellett. A felkelők elleni harcra és a Varsóba vezető utak teljes lezárására vonatkozó parancsnak a magyar alakulatok nem tettek eleget, nem voltak hajlandóak fegyvert használni a lengyelek ellen. A sebesülteket magyar kocsikon szállították a kötözőhelyre, ott ellátták sebeiket, majd a sérült lengyeleket a honvédek útjukra bocsájtották. Mindezt a semlegességre hivatkozva engedték meg a magyar parancsnokok, mondván: Magyarország a lengyel–német háború kirobbanásakor kezdettől fogva semleges magatartást tanúsított, így Varsó térségében sem térünk el ettől.” A magyar katonák olyannyira kívülállónak tekintették magukat, hogy harcállásaikon háromnyelvű – magyar, német és lengyel – felirat hirdette: „Semleges Terület”.
A németek által megbízhatatlannak tartott honvéd alakulatok ellen már a terv is megszületett, hogyan és kiknek kell – átállás esetén – a magyarokat „kiiktatni”, amikor Budapesten váratlanul megszületett a kivonásról szóló parancs. Ez Románia augusztus 23-i „kiugrása” után, 1944. szeptember elején történt, azonban a magyarok a kivonulás során is folyamatos segítséggel látták el a lengyel harcosokat és civileket, huszáregyenruhába bújtatva ötszáz lengyel sebesültet is kimenekítettek a gyűrűből. (A kivont honvéd-alakulatok aztán egyenesen a (Dél-Erdély felől) előnyomuló szovjet és román csapatok elleni fronton találták magukat…)

A varsói felkelők által korábban előterjesztett átállási javaslathoz a magyar egységek nagyobb számban nem csatlakoz(hat)tak, azonban néhány kisebb csoport valóban átállt a harcolók oldalára. Az áttért honvédeknek állít emléket például a hősi halált halt Vonyik József őrmesternek és hat társának a sírhelye a varsói Okęcie temetőben.

Nagyon köszönöm Maruzs Roland alezredes segítségét.