Földtörténet titkos dudora, kis piramis, kék ég,
Három kotlós víz szenteli, illata gyógyír, oly rég.
Szürke agyagból, humafelhőket fest az ég, s a vég,
Búvópatak mélyén csobog az értelem, s bölcsesség.

Van, aki a célig jut, és van, aki a célba ér,
Tűnyalábos fenyők stoppolják a szemfedőt, s a tér.
Egyik felén a törpék titkos járatokat vájtak,
Másik fele temető lett, elnémultak a vágyak.

Próféta, ki fátyolos múltba lát, egyszer mesélte,
Hogy a hegyeinket egy óriás meggörbítette.
S így lett a Kárpátkanyar, s a kincseit elrejtette,
Hová botját szúrta, ott gyógyvíz fakadt, s megszentelte.

Boszorka megleste, és varázslattal elaltatta,
Övé lesz a kincs, a tükörben magát ámította.
De a törpék a kincset a mélybe menekítették,
A hegy egyik fele le is suvadt, bőgtek a medvék.

A jó és a rossz csatája, itt ezer évig tartott,
Hegy másik fele így lett temető, sok volt a halott.
Összefogott a falu, s a boszorkát elkergette,
Hajdan volt tájat, még a telehold is megölelte.

Bányából hordott kövekkel, sáros utcát kövezték,
Szép és híres lett a falu, búzatáblák övezték.
S egy titkos éjszaka a törpék, széthordták a kincset,
Emberek szívébe rejtették, ez volt a szeretet.

(Csernátfalu, 1999. május 19.)