Jártam a magas iskolát,
Tanultam filozófiát,
Sejtem, mi légyen a poézis, —
De dalra, bölcseségre mégis
Csak te kapattál mesterem:
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Első dalod friss hajnalon
Harsány üdvözlet ajkadon
Hozzá, kinek lesz gondja rád,
Hogy mai morzsád megtaláld; —
Mert az életünk küzdelem,
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Már ekedalod csiripel!
Porban fürödve zenged el
És henye csíz bár kinevet,
A te nemesi czimered
A munka gondja telkeden,
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Mért csattogtatsz ma harczi dalt ?
Fecskének üzensz viadalt?
Berzenkedel, hogy vándorkedve
Mért hivja jobb hazába egyre?
. . Neked jó minden ereszen,
Ütött’kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Csicsergésedben gondtalan
Vágyad egész világa van:
Szerelem és fészekrakás;
És nincs oly kiábrándulás,
Amely kifogna kedveden,
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Ejjel, mikor a csalogány
Szivét kiönti panaszán,
Te ágon, kórón, ahol ép
Szeretni jó s álmodni szép,
Bólogatsz pároddal hiven,
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem.

Jártam a magas iskolát,
Tanultam filozófiát,
Sejtem, mi légyen a poézis, —
De dalra, bölcseségre mégis
Te taníts holtig mesterem,
Ütött-kopott kis szürke bölcsem,
Verebem!

Forrás: Ekém mellől. Versek. Budapest, 1905. Singer és Wolfner Kiadása. MEK

A költőről bővebben lásd: http://www.huszadikszazad.hu/cikk/mistral-es-magyar-forditoja