Különös, hogy még aznap este Kuna Imre felesége is ugyanerre kérte Attilát, amikor felhívta.
– Beszélj vele. Napok óta nem alszik.
– Tudod adni?
–Most nem. A beszédét írja a tanévzáróra.
– Beszédét?
– Igen. A fejébe vette, hogy ott mindent elmond. Beszéld le róla. Jó, bukjon meg az a gyerek, megérdemli. De ennyi. Nem szeretném, ha még hónapokig ezen feszülne. Alig eszik.
– Jó, akkor később felhívom. Estefelé.
De este Kuna Imre nem vette fel a telefont. És Attila többet nem próbálkozott.

A május korai meleggel és fullasztó virágillattal érkezett. A végzősök osztályozó konferenciája előtt Kuna Imre néhányszor még megfordult az igazgatói irodában. Kiss Szabolcs már nem járt be az utolsó héten az órákra. Az osztályfőnök fásultan konstatálta, és igazolta a hiányzást. Belefáradt a hetek óta tartó egyeztetésbe az igazgatóval, a szülővel, a gyerekkel és Kuna Imrével, akire titokban neheztelt, hogy ennyire fafejű. Kiss Szabolcs végül megbukott irodalomból. Az osztályozó konferencia után mindenki sietett haza, hogy kellőképp tudja fogadni este a szerenádozókat.
Kuna Imre hobbijára este 10 körül, lovaskocsin értek ki a kicsit már kapatos gyerekek. Kiss Szabolcs nem tartott velük. A kert közepén felállított nagy asztalon a szendvicsek és meggyes pite mellett ott álltak a pezsgős poharak. Épp csak egy ujjnyi jutott mindenkinek, de volt házi málnaszörp is. A diákok kicsit megilletődötten kocintottak a tanár úrral, aki mondott néhány szót meghatott hangon, és a végén Kosztolányit idézte. Aztán a gyerekek egy része Fügével játszott, a többiek a tanár úr biztatására orgonát szedtek, néhányan pedig megvallották Kuna Imrének, milyen nagy élmény volt ott lenni az óráin. Sokáig nem maradhattak: még mentek az osztályfőnökhöz.
– Azért elnézést kérhettek volna – jegyezte meg Kuna Imre felesége, miközben leszedte az asztalt.
– Kik? – kérdezte a férje szórakozottan. Mámorító, csillagfényes éjszaka volt, még ott keringett a kertben az ifjúság tündéri aurája. A tanár úr megindult volt és boldog.
– Hát, akik belájkolták.
– Nem számít – mondta Kuna Imre. Először sajnálta Kiss Szabolcsot. De azt továbbra sem, hogy megbuktatta.
Ezen az sem változtatott, hogy a ballagási ünnepséget követően, az iskola udvarán Szabolcs apja megállította, és biztosította arról, hogy meg fogja bánni, amit a fiával tett.
– Nem hinném -felelte a tanár úr nyugodtan, de nem volt nyugodt. Aztán a következő hét elején kiderült, hogy az általa vezetett ifjúsági amatőr focicsapat az idén nem kap támogatást az önkormányzattól. Kuna Imre elolvasta az indoklást, és kiült a kertbe egy pohár borral. Bár igazából már elengedte azt, hogy a tanévzárón felszólaljon, most úgy döntött, mégis megteszi. Elővette a korábban megírt vázlatot, és újra fogalmazta.

Nagy hőség volt a tanévzáró értekezlet napján, a beállított ventilátorok se sokat javítottak a helyzeten. Mindenki türelmetlenül várta, hogy vége legyen, addig is maradék lapokkal legyezték magukat, néhányan takarásban sms-t írtak, facebookoztak. Attila Kuna Imre mellett ült. Hallotta, ahogy sóhajtozik, fészkelődik, aztán a karja a magasba lendült. Kezdetben remegő hangja egyre jobban megerősödött, ahogy tényszerűen felsorolta, mi is történt vele az elmúlt hetekben. Bár a többség nyilvánvalóan tudott a dologról, ilyen mélységekben és ilyen tisztán most világlott elő a gyalázat, ami kollegájukkal megesett. Az őt ért folyamatos presszió, a telefonok, a fenyegetés, az elmaradt önkormányzati támogatás tényének, de legfőképpen máskor oly békés, csendes kollégájuk megsoványodott, kipirosodott arcának el kellett volna sodornia minden egyebet. De a felszólalást követő döbbent csend után valaki a menzai beosztás egyszerűsítésével rukkolt elő, és ebből parázs vita kerekedett…
Attila fájó szívvel nézte, ahogy Kuna Imre remegő kézzel elteszi az aktatáskájába a vázlatot, amibe egyébként nem nézett bele. Kereste a tekintetét, hogy belehunyorogjon, ha már ő is nyomorultul hallgatott. De Kuna Imre a táska csatjával bajlódott. Attila tudta, hogy a tanár úr mélységesen csalódott. Hogy azt remélte, ezen a mikroszinten mégiscsak megélhet valami szolidaritást, és némi jóvátételt kap ebben a légkondit soha nem remélő teremben azoktól, akikkel évtizedek óta dolgozik, és akik ismerik, és mindent láttak.
Ha csalódott is volt Kuna Imre, nem mutatta. Részt vett az értekezlet utáni ebéden, és – ugyan piros foltos nyakkal, de – készségesen elmondta, mit tervez a nyárra. Azt talán megjegyezhetjük, hogy erre meglepően sokan voltak kíváncsiak…

Miután jól ismerjük Attila büszke, öntudatos természetét, és azt, hogy igencsak kényes az igazság dolgában, jogosan tesszük fel a kérdést: mért hallgatott? És persze a választ is tudjuk – szintén Attila ismeretében: ő nemcsak Kuna Imrének akar jóvátételt, hanem mindenkinek, aki soha nem eszik étteremben, vagy ha mégis, az étlapon a jobb oldalt nézi először. Majd egyszer elmagyarázza ezt a tanár úrnak. De most nem hívhatja fel magára a figyelmet. Gondolnia kell a jövőjére.
Amely egyébként Ildi személyében ott kopogtatott Attila garzonjának olajzöld ajtaján két nappal a tanévzáró után. Hogy miért kopogtatott az asszony, miközben volt kulcsa, arra tudjuk a választ: Attila nem várta, aludt az elsötétített szobában, és a kulcsát nem vette ki a zárból. Arra viszont nem, mért nem csöngetett kopogtatás helyett. Ildi korábban is gyakran viselkedett észszerűtlenül, és ezen a szerelmes állapot még csak rontott. Egyébként mindegy is… Attila így is meghallotta a kopogást, és kinyitotta az ajtót. Ahogy az asszony ott állt kócos, homlokába hulló hajával, hunyorgó szemmel, úgy hasított bele a szűk lépcsőházi forduló prózájába, mint egy Mozart etüd egy valóságshow nappalijába. Ildi alig kapott levegőt a szerelemtől. Attila félreértette:
– Valami baj van?
– Nem – mosolyodott el az asszony. – Beengedsz?
Attila kicsit zavartan felnevetett, és betessékelte a szobába, kettejük kis szerelmi fészkébe, ami most az ő egyszemélyes életének nyomait mutatta: az ágy mellett egy üres sós mogyorós zacskó, egy kávés csésze, egy levetett zokni és a könyv, amibe belealudt. Gyorsan pakolni kezdett, mintha rajtakapták volna valamin. Maga is meglepődött, hogy milyen feszült: azt hitte, ennél már előbbre tart. Ildi előbbre tartott: ő nem „felmérte a terepet”, csak ott volt. Attila zavarát viszont félreértette.
– Zavarok?
Attila, aki éppen a konyhába tartott, lerakta a kávéscsészét, és az asszony elé guggolt, aki a szoba egyetlen foteljében ült, hirtelen elfogyó kedvvel. Megfogta mind a két kezét, és a szemébe nézett.
– Te engem sosem zavarsz, ezt verd ki abból a helyes kis fejedből. Csak még fel kell ébrednem.
– Akkor főzök egy kávét, jó? – nyerte vissza az asszony a biztonságérzetét. A szoba újra mindkettejük otthona volt.
Kávézás közben aztán Ildi elmondta, mért is állított be soron kívül. A Nagy Látogatás a Városházán a jövő héten lenne esedékes. És Ő nem egyedül jön, hanem számos külföldi befektetővel és üzletemberrel. Kellenek a tolmácsok. Na, nem a szaktolmácsoláshoz, hanem előtte-utána – kalauzolni, logisztikázni, a fogadáson a közelben lenni, ha bármire szükség lenne. Szerinte be tudná ajánlani Csabának. Igazság szerint Csaba maga említette meg, hogy Attilát majd megkérdezi. De aztán annyiban maradt a dolog. De ő, Ildi újra rákérdez, ha Attila akarja. Nagyon jó pénz ez…
Attila ösztönösen nemet akart mondani. Hiába, nem szívta az anyatejjel magába a karrierizmust, kellett egy kis idő, amíg felfogta ennek lehetséges előnyeit. De még így is szorongott – még soha nem csinált ilyet, és igen, jól tud ugyan angolul, de vajon elég jól-e az ilyesmihez? Kételyeinek kicsinyes perspektiváit csak lassan feszítették szét a tágasabb horizontok. Ki tudja, mért, amerikai filmek fogadásai úsztak be az emlékezetébe, ahol az ismeretlen kezdő felbecsülhetetlen nexushoz jut egy beszélgetés közben, felfigyelnek rá, és így tovább… Persze, ez nem valószínű… de mégiscsak ott állhat a „nagyok” között, olyanok között, akiktől Szigeti Csabának azonnal elvékonyodik a hangja. Bátorság…
– Jó, hát kérdezd meg. Aztán majd meglátjuk – felelte hát, majd témát váltott:
– Tudsz maradni?
Mennie kellett volna, de Ildi képtelen volt kiszakadni ennek a szobának a varázsából. Úgy döntött, marad egy kicsit.

Folytatjuk