TIROLI KALAP

Az ember sohase legyen elbizakodott. Tavaly nyáron a Margitszigeten, a szálloda előtt ültem egy kis tündérrel, aki egy kicsit hozzám tartozott. A szállodából kijött egy vidéki földbirtokos barátom, fején gyönyörű tiroli kalappal. Bemutattam a tündérnek, és beszélgetés köziben megdicsértem a remek tiroli kalapot.
— Neked adom — felelte udvariasan —, de mit adsz érte?
— Őnagyságát — feleltem szemtelenül és elbizakodottan.
A barátom zavartan elpirult, a tündér dühösen mosolygott, én öntelten vigyorogtam. Néhány perc múlva a barátom felajánlotta a tündérnek, hogy beviszi autóján a városba, A tündér eleinte nem akarta elfogadni, de nógatásomra mégis vele ment.
Később én is bementem a városba. Amikor éjfél után hazajöttem, és benyitottam a szobámba, az ágyamon egy csomagot találtam.
A tiroli kalap volt.

Indig Ottó

Színházi Élet, 1937/24