Persze, hogy őrizett:
önszántából, vagy szolgálati feladatként-
(annyi év után ez már nem lehet lényeges)
Szóval, tette a dolgát,
tűnt, hogy lelkiismeretesen,
még szemhéjamat is felhúzta éjjelente
s megleste az álmok kóválygását,
hogy reggel frissen kihegyezett ceruzákkal
segíthesse bűnbánásomat,
mely aztán hosszú sorokban
folyt az ártatlan lapokra
akárha vérem nyomdoka.
Úgy gondoltam naivan,
hogy ilyenkor drága ámbrával
kenegetem az emberek lábát
s illatos cseppekkel oldom
szemükben a világ porát,
pedig csak én voltam vak.

Nem láttam, nem éreztem,
hogy időnként kilopakodik cicomázott falovából
és felgyújtja mentsváramat,
parazsán sütögeti velőmet,
s dorbézol véremen –
mára nem is titkolja: csontomig rágott,
holdtalan éjszakákon
felver álmomból csámcsogása,
s léptei ropognak bordáimon.
Kihegyezett ceruzáit már késő
eldobni: ujjaimhoz nőttek –
talán majd ő, az őr,
egyszer azokat is lemarja,
(ennyi még benne lehet a pakliban)

Őrizett persze, árgus, sárga szemekkel,
mint ahogy tigris tart karmában,
ahogy fenevad vigyáz vérző zsákmányára.