MINK LESZÜNK AZ AKROBÁT!

Szolnoki meghívó makáma formájában

Nagyközönség, várunk rátok — mink vagyunk az Akirobátok — túl a messze tornyokon — nem Pesten, de Szolnokon. — Ugyanis, mint minden évben — júliusi nyári hévben — tétlenül nem senyvedünk — mulatságot rendezünk. — Nem ivást, mint ősi virtust — hanem pompás művészcirkuszt — Jertek árkon, bokron át — mink leszünk az Akrobát! — Mint mellékelt ábra-mintán — Fényes Adolf gyűrűhintán — légtornászként remekel — S kedvenc Tiborunk, a Pólya, céllövő lesz, Isten ójja — kire golyót szemetel! — Föllép mind a művésztábor — kutyaidomárnak Zádor — és indus fakírgyerek — Zoltánus de Borberek. — Pólya Iván cirkusz-dzsesszel — ami jár majd némi nesszel — mint fősláger szerepel — míg Vidovszky, mint egy hérosz — vad erővel cíntányéroz — s Aba-Novák kelepel.
— Üzenjük hát, jertek, jertek — megtöltsétek ám a kertet — túl messze a tornyokon, szombat napján, Szolnokon.

Színházi Élet, 1937/29

A LEGÉRTÉKESEBB VALUTA

Párizsban is már sejtettem, Londonban aztán végképpen meggyőződtem róla, hogy a legértékesebb vialuta ma a világon: a pengő. Mert a legnehezebb megkeresni. A legritkább. A legkevesebb van belőle.
Állítom, hogy egy súlyos angol fonttal könnyebb találkozni, mint egy lenge kis magyar pengővel, amely incselkedik, kelleti magát, de aztán rendszerint lemarad a találkozóról. A komoly font talán nehezebben ad találkát, de azon aztán biztosan megjelenik.
A font általában olyasvalami, ami: van.
A pengőről inkább csak beszélnek.

Színházi Élet, 1937/30