Hirtelen kigyúl egy gondolat,
mint alkonyatkor az elsötétedő
város első lámpája
és kószálnak benne a szerelmesek
naivan, ráérősen,
akár két egybeforrt mag
a föld méhében.
Már látják a kertes házat,
benne a gyerekszobát
s a rózsaszínre festett falakat,
ígérnek sohamegnembánást,
és pálmás partokat,
egymás szemét bűvölve
hajnali félfényig,
mikor az első villamosok
rajtolnak nekilódulva,
s ők szétválnak,
mint maghasadáskor a burok
és az életre hivatott,
indul ki-ki a saját villamosán,
akárha sosemlátott.