Gajdos Judit ellenben megnézte magának Attilát. Nem nagyon volt ugyan kapcsolata apja beosztottjaival, de azt megszokta, hogy keresik a kedvét. Az a láthatatlan páncél, ami Attilát körbevette, meglepte. Az pedig még inkább, hogy napok múlva is eszébe jutott, ahogy rezzenetlen arccal, elszánt semlegességgel ül a volánnál – miközben a pesti fényekben meg-megvillant vonzó arcéle. Bántotta, hogy semmilyen lelkesedést nem mutatott, és ezt nem hagyhatta. A nyaralás élményei aztán elmosták lassan mindezt, de amikor a repülőgépe leszállt Pesten, és megérkezett a lakásába, újra eszébe jutott, hogy mit mondott búcsúzóul – és mivel Attila nem értékelte ezt a gesztust, hát meg kellett lennie.
Nem, nem viszonyt akart – csak elégtételt azért a pillanatért, amikor Attila olyan savanyú képet vágott. Éppenséggel hódolóban nem volt hiány, és nemcsak azért, mert természetesen őrült jó partinak számított. Gajdos Judit érdekes volt, és a maga módján csinos is. A természetesség híveként nem festette magát, de ügyelt a külsejére – és sokat sportolt, leginkább teniszezett. Szerette a minőségi ruhákat, a minőségi ételeket, és szerette azt gondolni, hogy a minőségi életre is figyel. Valójában volt oka ebben bízni – a munkáját odaadóan végezte, sok eltévedt lélek talált haza az ő segítségével, és kőgazdag családja ellenére semmiféle hedonizmusra és rongyrázásra nem érzett hajlandóságot. Épp ellenkezőleg – a kelleténél nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy lássák: egy ilyen családi háttér mellett is lehet valakiben szolidaritás, empátia, arányérzék. Családja gazdagságát majdnemhogy szégyellte, soha nem hozakodott elő vele, és örült, ha ismerősei elcsodálkoztak megtudván, hogy ki is ő – „mert annyira nem látszik rajta”.
Szerette a családját, de apján kívül annak összes tagját csendesen megvetette. Különösen anyjával kapcsolatban volt sok ellenérzése, akivel nagyon más természetek voltak, és kamaszkorától kezdve passzív rezisztenciával kezelte annak közeledési kísérleteit. Amikor abba a korba ért, hogy már érettebben gondolt rá, úgy találta, anyját, aki sikeresen praktizált gégészként, valójában csak a pénz érdekli. Kislánykorában puccos zsúrokat rendezett a születésnapján, és amikor Judit meg akarta hívni Kis Irént, akinek takarítónő volt az anyja, az apja pedig hivatásos alkoholista, Gajdosné egyszerűen elengedte a füle mellett. Ezt nem felejtette el neki. Ahogy önállóvá vált, egyre ritkábban vitatkoztak – mindketten megértették, hogy idegenek maradnak egymás számára. Amikor a családi összejöveteleken, egyéb rendezvényeken beszélgettek, kerülték a kényes felületeket, és mértéktartók voltak. Gajdosné nem tett megjegyzést Judit külsejére – amely szerinte reménytelenül puritán volt, nélkülözve minden igazi eleganciát -, a lánya pedig nem jegyezte meg, hogy túl erős a rúzsa, és túl sok rajta az ékszer.
Anyja számára bizonyára vigaszt jelentett, hogy Anna lánya viszont rajongott érte, és sok-sok éven át próbált olyan „asszertív és hatásos” lenni, mint amilyennek az anyját a többség mondta és talán látta is. Bár a külsőségek iránti elkötelezettségben ő sem követte Gajdosnét, de a születési jogon kijáró kényelmes és könnyű életet élvezte, természetesnek vette, hogy semmiért sem kell megküzdenie, és nem is küzdött. Így aztán nem ment főiskolára, sem egyetemre, hanem különböző művészeti tanfolyamokat végzett, mert szeretett magára úgy gondolni, mint az átlagnál érzékenyebb lélekre, aki túllát „e mai kocsmán.”. Gyakran posztolt könyvekről és kiállításokról a Facebookon, és kereste azok társaságát, akik művészkörökbe voltak bejáratosak. Így ismerkedett meg festő férjével, aki szélsebesen elvette, megismerkedésük után 4 hónappal. Anna ezegyszer szembeszállt az anyjával is, aki azt gondolta, ezzel azért még várhatnának. Bár a lányának nem mondta, de Gajdosnéban (tegyük hozzá: joggal) felmerült, hogy Pásztor Géza a vitathatatlan tehetségén, a szabad, érdekes lelkén (idézet Anna lányától) kívül semmit nem hoz a házasságba, miközben Anna szerelemtől kábán már át is rendezte neki a budai lakását, ahova a meg nem értett alternatív reménység szélsebesen hajlandó volt beköltözni az albérletéből, amelynek díjával rendszeresen elmaradt… Amikor Gajdosné felvetette ezt a férjének, az meglepően nyugodt maradt.
– Odavan érte – mondta a feleségének. – Semmi értelme beleavatkozni.
– Azért ez a sietség gyanús, nem gondolod? Miért van erre szükség?
Gajdos legyintett. Már beszélt a lányával. Anna kipirult, elszánt arccal bizonygatta, milyen kivételes, sodró szerelem kapcsolja össze őket. Gajdos, aki tájékozódott Pásztor Géza előéletéről, megkérdezte a lányát, tud-e róla, hogy jövendő férje a szabad szerelem és a poligámia szószólója volt a pesti és budai kiskocsmák asztalainál. Anna bólintott, és külön büszke volt arra, hogy ez a csapodár szívtipró őérte képes volt megváltozni, és elszánta magát a hűségre. Gajdos arra gondolt, elég mindegy, Annához vagy a pénzéhez marad-e hű, amíg a lánya boldog. Mert azt látta, hogy Anna az. Nem volt mit tenni. És egyébként is: Anna elmúlt 32.
Gajdos Judit – mint általában – osztozott apja véleményében. Nővérével szemben amúgy is volt mindig egy kis bűntudata – gyerekkoruktól kezdve érezte, hogy az ő iskolai sikerei, problémamentes pályája nyomasztja Annát, akiben nem éltek komolyabb ambíciók. Bár a szülők soha nem tették szóvá, de belül ő is, Anna is érezte, hogy a két lány összehasonlításából mindig Judit jön ki győztesen, aki – szakmájából adódóan is – igyekezett kompenzálni, vagy elkerülni a helyzeteket, amelyekben kitetszhettek a köztük lévő különbségek. Anna boldogságának őszintén örült, mert úgy gondolta, megfelel annak, amire a nővére várt, és amivel elbír. Igyekezett nem következtetéseket levonni abból, hogy nincstelen sógora ilyen szélsebesen nősült, de gyakran kellett figyelmeztetnie magát, hogy prekoncepció nélkül gondoljon erre a kapcsolatra. Jó érzéke volt a művészethez, s látta, hogy Pásztor Géza tényleg tehetséges. A gond csak az volt, hogy még nevet kellett szereznie, az pedig időbe tellett, és erre az időre nem volt semmi pénze. Anna épp az a feleség volt, aki mellett ezt ki lehetett várni, és addig is lehetett Ibizán nyaralni, budai villába költözni, és közben amúgy „művészi”-leg lenézni a pénzt.
Bár az öccse talán még kevesebb ambícióval rendelkezett, mint a nővére, Gajdos Juditnak mégis ő volt a kedvence – és viszont. Tisztában volt azzal, hogy Norbert nem él valami értékes életet, de ambíciótlanságában volt valami „sárm”. „Stílusosan” volt link, a légynek sem ártott, gazdag budai fiú helyett egy gazdag haver volt, aki bárkit bevont a maga körébe, aki hajlandó volt vele együtt bulizni, utazni, filmezni. Nem volt komoly barátnője, még a szülőkkel lakott. Judit és az apja együttesen próbáltak annyi ambíciót belepumpálni, hogy elvégezze az egyetemet, és úgy tűnt, hogy nem igazán tudja majd a céget ráhagyományozni Gajdos István.
Erre Judit látszott a legalkalmasabbnak, de hát őt más érdekelte. Azzal vigasztalta az apját, hogy Norbert még nem ért meg a kora ellenére – és van esély, hogy később mégis csak megkomolyodik annyira, hogy átveheti az apja helyét.
Az egyetlen rokonlélek a családban az apja volt, akit rajongásig szeretett. A kelleténél talán jobban hangsúlyozta is, hogy ő az apai ágat örökölte, ahol több generációra visszatekintve mindenféle diplomás ember előfordult, köztük sok tépelődő, és olyan is, aki a világgal nem tudván békülni öngyilkos lett. Ükanyja testvére például a Dunába vetette magát szerelmi bánatában, mert jómódú családja nem engedte hozzámenni egy szélhámos dzsentrifiúhoz. Ennek a fiatal lánynak a megfakult fényképét elkérte apjától, el-elnézegette az arcát a giccses háttér előtt, és azon gondolkodott, vajon sejtette-e a sorsát, vagy a fényképészi és a kornak megfelelő elvárások miatt nézett olyan melankolikusan a távolba. Néha az is az eszébe jutott, hogy az ilyen tragikus érzelmek ebből a korból már kivesztek- mert Gajdos Judit a korát is megvetette. Már nincsenek ilyen viharos szenvedélyek- gondolta bánatosan. Egyáltalán- van még szerelem? Ő még nem találkozott vele. Amúgy is óvatosan kezelte a körülötte megforduló férfiakat- nyilván tudták, hogy sok a pénze a családnak. De nem ez volt a fő baj: rettentően unalmasak voltak, híján a férfiasságnak.
Hozzájuk képest Attila keményebbnek tűnt- legalább is Juditnak ez volt az első benyomása. Kíváncsiságát és megsértett hiúságát kielégítendő tehát meg kell köszönnie a segítségét egy itallal- és akkor nyilván ki fog derülni, hogy a fiú titokzatos szótlansága egyáltalán nem takar titokzatos személyiséget….Egyelőre viszont nem tudta kitalálni, hogyan kerítsen erre sort. Tapasztalata szerint ilyenkor várni kell, amíg adódik valami. Így hát várt.

Folytatjuk