A tavasz folyamán a nemzetközi médiákban futótűzként terjed: ama felfedezés híre, hogy amerikai kutatók az emberi végtermékből állítottak elő aranyat. Amikor először olvastam róla, nem tudtam hova tenni a (nagy) dolgot, de utólag beláttam, óriási üzlet lehet benne a falusiak számára. Mindenki másképp reagálja le az olvasottakat, de belőlem most csak az ironikus énem tud előjönni.
Az újrahasznosítások korát éljük. Na, de ennyire?! Sokan kikacagják a falun élőket, hogy gumicsizmában lapátolják az állatok alól a trágyát, s lám a magasabb rendűek is kipróbálták a módszert. Igaz, falun nem keresnek évi 13 millió dollárt e munkafolyamattal, ennek ellenére van ára a biotrágyának. Újrahasznosítják, a természetben történő körforgás receptje által, mert ők tudják, nem mind arany, ami bűzlik. Földjeiket nem cianiddal mérgezik, értéket látnak a barázdák közt, élelmiszert termelnek, nem a meggazdagodás iránti vágy hajtja őket. Elsődleges célként a megélhetőség, a tisztességes munka iránti eltökéltség mozgatja őket, nem pedig a csillogás, a műtárgyak utáni ragaszkodás.
Sokoldalúak az összefüggések. Verespatak esetében mondhatnánk, aki a kicsit nem becsüli, a sokat nem érdemli. A kutatásra alapozva, előbb miért nem aknázza-e ki a falu illemhelyeit, s az emberek azután áhítoznának a föld gyomrába? Nem kell hagyni semmit kárba veszni, de a felhasználási módok MegMutatják a világ tükörképét. Jelzőként., ennek ellenére sem írok illetelen szavakat. Ha már az egyetemeken bebújnak a „gödörbe” az aranyért, nem igazán értem, mitől lenne ragyogóbb a végtermek. A jogi kibúvókra itt is szükség lehet, mert a kiválasztott nemes tárgyra nem ajánlatos feltüntetni a származási helyet, emiatt az oltárnál, az ebédnél még vissza is adhatják az érzéseinket pótolni, közvetíteni próbáló ajándékot. A másik meglátásom egy olyan üzleti hullám érkezése, ahol a gyors gazdagságra vágyók a falusi gazdáknál leszerződik a wc-ket, a türelmetlenebbek újsághirdetésekben kínálják annak tartalmát. A fürdőszobai porcelánokat visszacserélik a hagyományos kerti fabudikra, így törekedve az értékeik kihasználására.
Az én szememben az arany éke csak felesleges és kockázatos kihívás, gyilkosságok ösztönzője a kezdetek óta. Maradok kisstílű, falusi parasztnak, akit nem vakít el az arany ragyogása. Helyette inkább viselem ama kockázatot, hogy disznóölés közben rnellé szúr a részeg böllér, vagy a ló rúg agyon herélés közben.

Forrás: Igazságkeresők. Publicisztikai írások. Garabontzia Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2021. Préda Éva alkotásaiból a fedőlapot Molnár Csaba tervezte. (A kötetben található írások a Székely Hírmondó, a Hargita Népe napilapokban és az erdely.ma hírportálon jelentek meg.)

1. Skandikamera:
   2021. szeptember 4. 09:12

   […] ” ők tudják, nem mind arany, ami bűzlik.”

   Tudok egy jobbat: nem mind arany, ami köpés!

   :-))))