Gépírással sokszorosított képeskönyv kapott helyet nemrég a MEK állományában, dr. Ónody Magdolna tollából – képes-szöveges adalékokból ősszeállítva, Petőfi Zoltán életéből. A könyv előéleteként tartjuk nyilván a szerző ama, a témában közzétett tanulmányát (Honismeret, 1989/6. szám), amelyre ugyancsak a Magyar Elektronikus Könyvtárban bukkantunk rá.

Petőfi Zoltán Debrecenben született a jelenlegi Batthyány utca 16. számú házban, és Budapesten halt meg barátja, Dolinay Gyula lakásában a Sándor utca 12. számú házban. E két dátum között saját feljegyzései szerint 25 helyen töltött legalább egy napot a gyerekkori vándorlásokon kívül, de sehol sem volt igazi otthona. Két, akkor gyógyíthatatlan betegség szegődött társául. Maradt utána három fordított színmű, 160 eredeti és fordított költemény, több ismeretterjesztő és fordított cikk, továbbá rövid életrajza.
A Petőfi család 1848 decemberétől Debrecenben lakott az akkori Harmincad utcában, ide menekültek Erdődről Szendrey Ignáccal és feleségével együtt. Arany János szerint békességben, bár nem minden panasz nélkül laktak.

Zoltán 1848. december 15-én déli 12 órakor született az Ormós szabó házában, az utcára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon. Mivel kicsinek és betegesnek látszott, december 16-án megkeresztelték a mai Béke úti plébánián. A keresztelő Lázár Miklós káplán volt, a keresztszülők Arany János és felesége. A gyermek aztán felgyógyult, szemlátomást gyarapodott. Két összetett karos szalmaszék volt az ágya.
Szendrey Ignác a mai Béke útja 7. számú házat vásárolta meg a család lakhelyéül a Szepespusztai tanyával együtt. A maga számára pedig a Kálvin tér 3. számú házat. A fiatalok még januárban megnézték a tanyát, de csak 1850. pünkösd napján szállott át Szendrey birtokába.
Másik nagyapja, az öreg Petrovics 1849-ben, nyomtatott proklamációkkal Debrecenbe ment Kossuthhoz, akkor látta unokáját. A nagyanya számára ez már nem adatott meg.
Petőfi Sándort elszólította a hadi kötelesség, s hogy ne maradjanak egyedül, Petőfiné és kisfia a Csapó utca 16. számú házba költözött, ahol Vörösmartyék is laktak. Februártól pedig Arany Jánosék látták vendégül az anyát és Zoltánt Szalontán. Petőfi május 25-én ment fiáért Szalontára, s május 29-én indult vissza Pestre, hol közben Júliával eltemették a járványos betegségben elhunyt Petrovics nagyszülőket.
Július 5-én érkezett Petőfi Mezőberénybe, Orlayhoz, családjával együtt. Innen július 17-én akartak elindulni, hogy végképp letelepedjenek Erdélyben. Tordán Miklós Miklós református pap vendégszeretetét élvezték, július 21-én, Zoltán itt volt utoljára apjával, Petőfi innen Bemhez indult.
A fehéregyházi ütközet után Júlia fiával együtt Kolozsvárra ment, s augusztusban a Szathmáry-Papp-féle házban laktak a mai Március 6. utcában. 1849-1850 telén pedig a Petrichevich-Horváth ház második emeletén, az Óvárban. Innen februárban Erdődre vitte őket Júlia apja és Zoltán ott is maradt. Másfél éves korában jutott fel Pestre mostohaatyjához, Horváth Árpádhoz. Itt járt óvodába 1856-ban, majd itt kezdte iskolai tanulmányait is. Szülei a Hársfa u. 1. számú házban laktak, Zoltán, hogy közelebb legyen az iskolához, nagynénjénél a Duna-parti Storr-házban. Ha magántanuló volt: jó jegyei voltak, ha nyilvános tanuló: hanyatlott. Mivel a gimnázium hatodik osztályában megbukott, 1864 augusztusától gazdasági gyakornok lett Csákón, Geisztiék birtokán, ahol nagybátyja is dolgozott. Abban a tanévben Szarvason lett magántanuló, a VII. osztályban pedig rendes tanuló. Ekkor mulatozó életmódot folytatott, s mivel kicsapással fenyegették, áprilisban engedelem nélkül távozott. Útját Nagykőrösnek vette. Itt gyenge bizonyítványt szerzett és júliusban Csákóra érkezett. Nagybátyja ezután a szegedi kegyesrendiekre bízta. Életmódja miatt tanárai itt is kicsapással fenyegették, ezért 1867. február l-jén bizonyítvány nélkül kimaradt a gimnáziumból. Mostohaapja közbenjárására fölvételi vizsgát tehetett a budapesti IV. kerületi Állami Főgimnáziumba, de 1867 áprilisában végképp megszökött az iskolából, érettségi bizonyítvány nélkül. Nagybátyja azt írta anyjának: „nem érdemel részvétet, szánalmat tőlünk”.
Zoltán Debrecenben szállt ki a vonatból. Szerencséjére a debreceni színház akkori intendánsa, Kiss Sándor szerződtette Petőfi fiát, 30 forint havi fizetéssel. Zoltán tartalék pénzét apjának a színházban lévő szobra mögé rejtette, ide járt „kölcsönkérni” apjától, ha valamit fizetnie kellett. A színháznál kisebb szerepeket kapott. Felkereste szülőházát és azokat a helyeket, ahol apja egykor lakott. Fogasnét, a jegyszedőnőt, ki 1843-1844 telén apját befogadta, már nem találta életben. A házait Szendrey Ignác már 1860-ban eladta, mikor Pestre költözött. Egressy Ákos egy debreceni útja alkalmával Zoltánt betegen, fekve találta egy kis Csapó utcai bérszobában. Nyári időszakban nem kaptak fizetést a színészek.
Nagyváradra mentek játszani, majd Sátoraljaújhelyen is szerepelt. Zoltán szegényes anyagi helyzetéről így írt Gyulai Pálhoz: „Ha még egy hónál tovább nem vehetek ruhát, a szó szoros értelmében meztelenül maradok…” Anyjának pedig így számol be Debrecenből 1868. március 24-én: „Nem korhelykedek, számtalan írnivalóm nem is adna rá időt… meg vagyok hűlve… szeretnék egy pár csizmát és két lábravalót.” Csákóra került ismét nagybátyjához, anyja halálos betegen feküdt Pesten.
„Arra ne gondolj, hogy őszig Pestre jöhetsz” – írta Zoltánnak Gyulai Pál. Június 4-én azt írta. „Pestre érkezve ne hozzánk szállj, hanem valamelyik vendéglőbe… mert nincs hová szállítsunk… különben is későre érkeznél, minthogy 9 óra után, mikor már nagyatyád vacsorált, s mint gyengélkedő lefeküdt.”
Augusztusban anyja olyan rosszul lett, hogy sürgősen hívták hozzá a fiát. Júlia 6-án meghalt, 9-én temették. 1868 júliustól 1869. márciusig nagyapja viselte gondját Zoltánnak. Ezután Kecskeméten tartózkodott, saját feljegyzései szerint színészkedett is. Júniusban felhagy a színészettel. Az Árvaszék Toldy Józsefet rendelte ki gondnokául. A gyám 28 éves volt. Kétségbeejtő egészségi állapota miatt gyámja tüstént Rozneau fenyves vidékére küldte, ahonnan szeptember l-jén tért vissza Pestre. Október 8-án dr. Kajdacsy István megvizsgálta és hátrányosnak találta mind a tanulást, mind pedig „bármely kereseti módját az életfenntartásnak, melegebb éghajlati tartózkodási helyéül Meránt ajánlotta”. Toldy 500 forintot kapott erre a célra az Árvaszéktől. Zoltán útközben Bécsben maradt 9 napig, majd Meránban, a Berger panzióban színművet és verset fordított. Az újabb pénzküldemény egy részét Bécsben költötte el, s a bécsi életmód tönkretette a meráni javulást. A fővárosba visszatérve Toldy csak saját zsebéből adott neki forintokat. Augusztusban atyja unokatestvére, Baranyai Sándor magával vitte Szabadszállásra, birkasavókúrára, de a társaság 6 heti mulatozásba sodorta a nagy költő fiát. Szeptember utolsó napján Pesten szállt meg barátjának, Dolinay Gyulának a lakásán a Sándor utca 12. sz. alatti házban. Nagyapja a 17. sz. alatt lakott.
Szállásadójuk Sinkovics Mártonné volt. Ekkor már megjelent 3 verse és egy prózája. Ereklyéit szerette volna még biztonságban tudni barátjánál, úgymint bizonyítványai, színlapjai, anyja levelei, egy album, anyja, apja nyomtatott arcképei, könyvek s szerelmes levelei.
Ahogy állapota hanyatlott, Dolinay értesítette rokonait, akik meglátogatták. Október 20-i
görcsös köhögési rohamát lecsillapították a cseppek. Harmadnap elvitette magát a Komló vendéglőbe, ahol egykor apja lakott. 23-a után nem kelt fel többet. November 5-én reggel köhögése költötte fel Dolinayt, aki sietve áthívta a nagyapát. Sinkovicsné elmondása szerint
már nem beszélhetett vele. Szendrey Ignác nyomban elégette a könyveket, iratokat, leveleket, 30 forintot adott a temetésre és elment. Sinkovicsné a saját pénzén fényképeztette le a halottat. Később kivándorolt Oroszországba, s a képet ott ereklyeként adta át Schiele
Gyulánénak, tőle jutott vissza Magyarországra a múlt század végén.
Petőfi Zoltán után, mikor a tőkéből nagyapja kifizette az ápolás, temetés és emlékkő költségeit, 234 forint 40 krajczár maradt fent.
Elbeszéléseit, Goethe-, Schiller- és Georges Sand-fordításait később közölték a folyóiratokban.

Dr. Ónody Magdolna

Forrás: Honismeret, 1989/6. szám – MEK