Reggel kérdi a feleségem:
Az éjjel esett, nem hallottam?
Nem voltam jelen egész éjjel,
már nem is tudom, hol bolyongtam.

Az az eső számomra nem volt,
róla esőcseppnyi emlékem
sincs. Ahol én voltam, a mennybolt…
már nem is tudom … nem emlékszem…

És mégis elhiszem, hogy esett,
látom a füvön, a levélen
a bizonyítékot: a cseppet.
Valóságos, s ezzel beérem.

Valamikor mennydörgött, esett.
Nem voltam ott; s talán álmodom.
Nézem – a térben apró cseppet –
a Földet, s idővé párolom:

Valamikor lett; én aludtam
még, és egyszer megint elalszom.
Hát ez az én valódi múltam
s jövőm, két csepp hullámzó parton:

álomcseppek. Tenger a jelen:
az idő sosem alvó agya;
és hiába mindig éberen,
ködöt őröl örök moraja…

2021. 08. 29.