Faluvégi Anna: nyomaid

állsz még
aztán hagyod
hogy a poros úton
maradjon nyomod
nem érted
csak érzed
hogy menned kell
nincs miért maradnod

állsz még
s visszanézel egyszer
homokparton
fürdik a tenger
tovább lépkedsz
azt hiszed
álmodsz
és senki sem ébreszt fel

állsz még
s felnézel az égre
mosolyod beragyogja
a mindenséget
kinyitod szárnyaid
lassan felemelkedsz
s a magasból nézed
mit elmosott a tenger
s a többit a porban
hagyottan
a szél söpri el