Most, hogy termésem javát levertem,
feltörtem kosárnyi diót.

Mondhatom, férfimunka volt…

S a dió kirámolt belét,
hogy ne hányódjék szanaszét,
hasas befőttes üvegbe raktam…
majd magára hagytam.

Kamrai csöndben
vattás sötétben,
hol sorsukra várnak
befőttek, fűszerek,
dagadt krumplik s tarka paszulyszemek

minden, amit az ősz adott,
egymásra talál rendre ott

(szunnyadozva,
mintha földben
életük folytatódott, szépen
gubbasztanak kényszerű éjben…)

Csak dióim roskadtak egyre-
másra, szikkadtak napról napra,
újabb ráncokat vetve
s ahogy a percek fölöttük teltek
percekből órák, majd hónapok lettek

(az üvegben a dió szintje
leapadt
mint aszályban
a kis patak)

Hallani őket minden éjjel,
jajszavuk versenyt kél a széllel
ahogy a ráncok sokasodnak
dióbeleim fogyatkoztak,

jól belesarcolt a sürgő élet,
s kosárnyi dióm semmivé lett…

2021. szeptember 11.

1. Albert Csilla:
   2021. szeptember 12. 05:54

   Vajon mi a „dagadt krumplik s tarka paszulyszemek” titka?