Ez a kis elégtételféle sokat segített Attilának. A remény, hogy a válasza többé-kevésbé eljutott a lányhoz, és a szavaiba csomagolt üzenettel végre odavágott, valamennyire visszaadta a nyugalmát, ha nem is a jókedvét. És persze az idő is tette a dolgát. Emellett két hét szabadságra ment, amit otthon töltött a szüleinél, és habár a kisváros „kis” dimenziója nem tűnt el, de megtelt valami szerethető, kellemes bukolikával. A szó teljes értelmében „megpihent” ebben a békében, és Mészáros Julianna ebédjei után, ha kiült a kertbe a kávéjával és a könyvével, Gajdos Judit fényévekre röpült tőle.
– Lesoványodtál – aggódott az anyja, és igaza volt. – Ne nyaggasd – szólt rá az apja, akinek a szemében, mióta sok pénzt keresett, jelentősen megnőtt Attila respektusa. Elnézte a szüleit, és forró szeretetet érzett mindkettejük iránt. Ha délután elaludt a besötétített szobájában, suttogva beszélgettek, az apja is, amit korábban sosem tett.
Attila egyik nap elbiciklizett Laci bátyjához is, és kint grilleztek a kertben. Laci is megjegyezte, hogy sovány, és hozzátette: – Én meg egy dekát se tudok leadni. – Mióta Attila „pesti” lett, nem bombázta őt üzleti ajánlatokkal. Megmutatta az emeletet, amit átalakítottak – a gyerekek nőttek, kellett nekik a külön szoba. Este a teraszon hűsöltek – és Laci felvetette, hogy az öccse maradjon ott éjszakára. – „Nem, inkább hazatekerek” – mondta Attila. A hűvös, mézédes nyári éjszakában szinte kisimult a lelke, ahogy a kihalt utcákon kerékpározott. Az egész fővárosi élete valószínűtlen messzeségben maradt, és ebben a bódító banalitásban maga is csodálkozott rajta, hogy nem fáj sem Ildi, sem a Judit emléke.
„Újra független vagyok” – fogalmazta meg magának, miközben lerakta a biciklijét a garázsban. A szobájában aztán elővette a táskájából a mobilját. Látta, hogy Gajdos kétszer is kereste. Függetlensége odavolt.

Másnap reggel első dolga volt, hogy visszahívta a főnökét. Nem magyarázkodott amiatt, hogy nem vette fel a mobilját – szabadságon volt. Kiderült, nincs is szó sürgős ügyről, csupán azt akarta Gajdos tisztázni, hogy az utolsó augusztusi hétvégére Attila lehetőleg ne tervezzen semmit. Ilyenkor ugyanis nyárzbúcsúztató fogadást tart egy kis Balaton-parti panzióban a cég alkalmazottainak és állandó partnereinek, és „Attilának is ott a helye”. Attila nem tudta eldönteni, ez az „ott a helye” – hangsúlyozott meghívás vagy ellentmodást nem tűrő rendelkezés, de lelki nyugalma érdekében az előbbi mellett döntött. Gajdos nem említette meg, hogy a családja is jelen van az ilyen nyárbúcsúztatókon. Ha Attila lelki nyugalmát figyelembe vesszük, ezt jól tette. Így a békés csend Attila függetlennek hitt szívében elnyújtózkodott a maradék pár napra, amíg még otthon tartózkodott, hogy aztán azonnal szétrobbanjon, amint újra beért az irodájába.
Gajdos behívatta, kicsit kérdezte a szabadságáról, de valójában a hétvégi fogadás szervezése, logisztikája érdekelte, úgyhogy gyorsan rátért. Attila meghívott, aki élvezze ezt a két napot – szögezte le, aztán hozzátette:
– Az előkészületekben viszont mindenképp számítok magára. Nem lesz kevés a tennivaló, de megéri – ezek mindig jól sikerülnek, és ott már nincs munka. – Aztán felnevetett, legyintett – Elvileg… Nem mintha ezt valaha is sikerült volna betartani…
És tényleg nem kevés volt a tennivaló… Attila egyfolytában egyeztetett, rendelt, időpontokat fixált, kétszer is leutazott a panzióba, hogy fogadja a beszállítókat, akik dekorációt, ételt, italt hoztak. Többször egyeztetett az étteremmel, amelynek pincérei a felszolgálást vállalták, a zenekarral, akik a zenét szolgáltatják majd, ellenőrizte a hallba beszerelt műszaki berendezést, mert indításként Gajdos valami power-pointos prezentációval készült.
A panzió a Balaton partján állt, saját stranddal, de félő volt, hogy az idő nem teszi lehetővé, hogy a vendégek élvezzék majd ezt a kivételes helyzetet: hűvös, ámbár napos időt ígértek a hétvégére, viharos széllel. Attila orra már érezte a szelet és az augusztus végét – ezekről a terepszemlékről allergiától duzzadt szemmel, egyfolytában tüszkölve ért vissza. Mint mindig ilyentájt, kimerültebb és fáradtabb volt, éjszaka is gyakran felébredt. Tudta, a helyzet csak rosszabb lesz majd a panzióban, mint a lakásban, amelynek ablakait becsukta. De erre igyekezett nem gondolni, és valójában várta ezt a szűk két napot. Érdekelte, miként fest egy ilyen csapatépítés. Mivel alig ismert valakit, tudta, hogy nem lesz valami nagy a komfortérzete, ugyanakkor épp itt volt az ideje, hogy irodai elszigeteltsége megszűnjön.
A meteorológia – úgy tűnt – tévedett: ragyogó, meleg nyári napnak indult augusztus utolsó szombatja. Délelőtt 11-re kellett odaérni, Gajdos indító prezentációja 12-kor volt, addig mindenki elfoglalhatta a helyét. Attila vonattal érkezett, semmi kedve nem volt a szolgálati kocsival besasszézni a parkolóba a minden bizonnyal elegáns luxuskocsik közé. A kétszintes panzió földszintjén volt a szobája, csendes kis egyszemélyes, hűvös, kényelmes, Balaton-partra néző. Miután kicsomagolta azt a keveset, ami erre a másfél napra kellett, Attila eldobta magát az ágyon, és csak nézte a plafont. Hirtelen rátört a csüggedés – alig ismer valakit, és nem is akar ismerkedni… Mielőtt végleg eluralkodott volna rajta ez a rosszkedv, erőt vett magán, és kiment a partra. A természet közelsége, a hullámzó tó, amelynek örökkön mozgásban lévő habjain megcsillant a napfény, a vízszag, a lágy szellő, ami napolaj kitudjahonnanideérő illatát hozta, a távolban fürdő és sikongató gyerekek hangja hirtelen gyerekkori nyarakat és strandokat idézett fel, és hallgató szíve meglódult, elborította valami tiszta, csöndes öröm.
– Szép, ugye? – hallotta a háta mögött. Megfordult – egy fiatal nő állt nem messze tőle. Látásból ismerte, HR-es volt. Attilának jólesett, hogy megoszthatja ezt a pillanatot egy másik „alkalmazottal”: úgy érezte, nincs egyedül ebben a páratlan szépségben, amely egyiküknek sem lehet mindennapos osztályrésze. Bár egy negyedórája még semmi kedve nem volt beszélgetni, most késztetést érzett, hogy „bemelegítsen” a naphoz. A nő hálás partner volt benne – hasonlóan szorongott egy kicsit, azonkívül már régen tetszett neki Attila. Együtt mentek be a hallba megnézni Gajdos indító prezentációját, együtt is ebédeltek, de aztán szétváltak – kezdődött a csapatépítő tréning.
A tréner azzal indított, hogy mindenkit arra kért, mondjon magáról valami személyeset. Hogy ki meddig tudott elmenni ebben, nagyon változó volt, de sokat nevettek. Érdekesek voltak a feladatok, és az introvertáltabb embereket is kinyitották – Attila pedig azért nem volt az. A végén „azt szeretem benned” mondatokat kellett befejezniük úgy, hogy a labdát annak dobták, akinek szánták a mondatot. A HR-es nő neki dobta, és azt mondta: „Azt szeretem benned, hogy nem adod fel a függetlenségedet”- és hogy ezt mire értette, azt csak a jó isten tudta. Aztán körbejártak, és a hátukra ragasztott lapra bárki írhatott üzenetet. A szobájába érve mindenki megnézhette, így tett Attila is. Sokan írtak, sokfélét – felszínest, érdekeset, vicceset. Eltette a táskájába, és szinte várta a vacsorát és az esti bulit.
A vacsora Balaton-parti grillezés volt, és addig is a délután hátralevő részében lehetett strandolni, bár már érződött a szél megváltozásán, hogy itt a rosszabb idő. Ezt Attila kihagyta – az orra bedugult, csorgott a szeme, inkább aludt egy kicsit a hűvös szobában. Amikor felébredt, jókedve messze járt már…Tudhatta volna… hiszen, ha napközben nyomta el az álom, mindig eltartott egy ideig, amíg a hétköznapi élet benne újra összeszedte magát annyira, hogy elmossa a hiábavalóság rátörő érzését, amely a nappali alvást törvényszerűen követte. Hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen, kinyitotta az ablakot – a partról behallatszó távoli beszélgetés, nevetés, vízcsobbanás és zene lassan „visszahozta”, Attila nehéz szíve újra megtelt a nap alvás közben elvesztett dimenziójával. Lezuhanyozott, felöltözött a vacsorához és a bulihoz, aztán kiment a partra.
Már előkészültek az estéhez- a part szélén felállított asztalokon italok, poharak, tányérok, evőszeközök, és néhány emberen látszott, hogy a korlátlan fogyasztást komolyan vették. A grillező mellett Attila meglepve fedezte fel Norbit. Idáig nem látta, és hirtelen belehasított a gondolat, hogy talán nemcsak ő lesz itt Gajdos családjából ma este. Erre inni kellett. Többször is. Gajdos is megjelent.
– Minden rendben, Attila? – kérdezte egy percre megállva mellette. Mintha erre a napra szándékosan megfordította volna a szerepeket, láthatólag ügyelt arra, hogy a vendégei elégedettek legyenek – és ne csak a meghívott üzleti partnerek, hanem az alkalmazottak is.
– Igen, minden szuper – felelte Attila, gyomrában 2 pezsgővel. – De ha bármiben segíteni kell…
– Most nincs munka, itt maga is vendég – vágott közbe mosolyogva Gajdos, miközben Norbit nézte. – Megyek, segítek a fiamnak – tette hozzá. Attila hitetlenkedve figyelte ezt a kőkemény üzletembert, ahogy sortban, pólóban a fia felé tart. Gajdos nem mondta el neki, hogy ezeknek a nyárzáró buliknak az egyik fő hagyománya az, hogy az egész családja köszönetet mond a cég alkalmazottainak és partnereinek. Gajdos nagyon büszke volt belül erre a demokratikus kezdeményezésre, és minden családtagnak kötelessége volt itt lennie. Ha a délelőttiben nem, az esti programban részt kellett venniük, és felesége, Judit, illetve Anna a férjével már úton voltak
Mire megérkeztek, már kezdett sötétedni, az asztaloknál csoportokba verődve beszélgettek az emberek. Gajdos demokratikus törekvése nem tudta elbontani a falat alkalmazottak és üzleti partnerek között – a csoportok nem „elegyedtek”. Attila is az „övéi” között volt, inkább hallgatott, mint beszélt, és amikor meglátta Gajdos családját – köztük Juditot – közeledni, gyorsan felhajtott még egy pohárral. Meglepődött, milyen gyorsan kezdett verni a szíve, amikor megpillantotta a lányt, aki fehér pólóban és farmerben volt, és ez az egyszerűség az azt ellenpontozó anyja (tirgrismintás ruha, ékszerek nyakon és karon) mellett üdítően kedvesnek hatott. Attilának emlékeztetnie kellett magát arra, hogy ez a decens külső egy szívtelen nőt takar. Nem nézett többet Judit felé, aki talán fel sem fedezte még őt, és az is lehet, hogy nem is fogja, de ha mégis, hát azt lássa, amit kell: hogy őt nem érdekli a lány, és tudja a helyét.

Folytatjuk