mécses

hallom a szókat…
szunnyad a gondom
mint ez a mécses
annyira halvány

dallamos költők
úsznak az éjben
szénfeketében
pongyolatarkán

lépnek a holtak
pattan a szekrény
zúg a fejemben
hajnali bálvány

gömbölyű holdon
fenn a magasban
hallom a sóhajt –
gondola vár rám.

​ Sepulturae

Ez itt az én sírom.
Látjátok szümtükkel?
Ami elmúlt, elmúlt,
nem bánom,
hogy nincs már annyi
hátra, amennyi volt,
inkább csak azt várom,
hogy egyszer nekem
harangozzanak Szatmáron.
De kevés a hely
ott középen, úgy látom.
Ez lesz a sírom, hiába,
meg kell szoknom.
Ami volt, volt,
nincsen mit visszasírnom.
Reped a kő s a márvány
fölötte nyílik majd
virág helyett
a szivárvány.

A Vonal alatt c. ciklusból közzéteszi: Keszthelyi György