Azért az mégis érdekes,
hogy én nem lettem énekes,
egy Canio vagy Rigoletto,
ahogyan festő Tintoretto.

Skáláztam volna hirtelen,
nem kellett volna értenem,
taps lett volna és fények és
csupa színpadi küszködés.

Mint egy buszon utazó Szindbád,
Grazban sirattam volna Gildát,
Bécsben, Váradon, Budapesten
lett volna egy-egy púpos estem.

Mindenféle magyar körökben
dicsértek volna: „hogy hörögtem!”,
adtam volna ércet a hangnak,
beh könnyebb lett volna magyarnak.

S ha fakult volna már a hangom,
s vele lankadt volna a rangom,
reflektorosan elbúcsúzom,
dicsőségem magamra húzom.

Bánk és Tiborc nem lett belőlem,
ábrándozás ez csak merőben,
író vagyok, függöny mögött kell
örülnöm, míg a bánat öklel.

De itt vagy nekem, édes pajzsom,
a te szívedet mindig hallom,
s ha a torkom karcol s keserget,
megköszönlek téged a versnek.

Forrás: szerző FB-oldala