A nyugodtság fohásza

Fundamentalizmussal harcolni
egy másik fundamentalizmus ellen –
ezt én sose bírtam, a léleknek eme mítoszát.

Szilaj se voltam igen, inkább
amolyan modern Caravaggio, aki
nem karddal küzd, hanem nyelvvel csupán,
s a támogatást elfogadja, de a támogatót
megsérti sürgősen, nehogy úgy tűnjék,
mintha tartozna néki mással is.

És továbbra is szeretnék csalódni,
hogy változatlanná ne építsem magam,
s a „megmondtam én” keserűségébe ne lépjek,
ahonnan már nincsen út semerre,
csak az igazság, mindig az igazság,
és szóval-lal kezdődő mondatok.

Mert mielőtt belevetném magam,
én szemügyre veszem a tengert,
elnézem tarajos hullámait,
körülötte a forró homokot,
s a parton lángost kiabáló embert –
hát mit tehetnék, ilyen vagyok én,
igazából dehogy van hitem,
csak igyekszem nagyon egy hit felé,
és a hibáit láttam mindig is.

A világ tőlem meg nem változik,
de úgy látom, hogy mástól sem nagyon,
hát körülnézek, és itt maradok,
míg el nem jön időm, és a vízen járva
át nem megyek egy másik országba, hol
egész valómmal csak nyugodt leszek.

Forrás: szerző FB-oldala