Arra ébredt, hogy dühöng a vihar. A szél elszabadult a parton, felkapta az ott lévő tárgyakat, asztalokat, székeke t- és valami hangosan, ijesztően nekiütődött a stégnek. Megélénkült a folyosó, látta, emberek rohannak ki elkapni, amit el lehet. Gyorsan magára húzott egy pólót, és szaladt ő is utánuk. Szinte rögtön bőrig ázott, és kegyetlenül fázott a szélben. Az ütemes, ijesztő hang egy odatévedt, elszabadult vízi bicikli stéghez verődő hangja volt, és két férfi már birkózott a feladattal, hogy kihúzza a partra, de nem sikerült. Attila csatlakozott hozzájuk. Bele kellett állni a vízbe, aminek a hullámai mellig felcsaptak, de nem volt mit tenni. Hosszas küzdelem után a partra húzták, aztán próbálták a vízbe esett bútorokat és tárgyakat is kihozni. Nem mindegyiket sikerült – a víz ereje elsodorta némelyiket. A parton sokan verődtek össze – amit lehetett, biztonságba helyeztek, aztán csak nézték őket, ahogy dideregve küzdöttek. A vihar nem csitult, de elfogyott a menthető dolog – kijöttek a vízből. Attila foga vacogott a hidegtől, aztán meglátta Juditot, aki feléje tartott egy nagy takaróval.
– Azonnal vegyél le mindent, és takarózz be ezzel! – mondta, és mintha hangja visszanyerte volna a régi erejét. A vihar nyilván elmosta a személyes fájdalmat, amit nemrég át kellett élnie. Vagy legalább is arrébb tolta. Attila nem ellenkezett, majd megfagyott.
– Köszönöm – mondta.
– Gyere, menj mielőbb be a házba – mondta a lány, és megindultak.
– Köszönöm – mondta vacogva még egyszer Attila, mielőtt a szobája felé vette az irányt. Hosszú ideig tartott, míg a forró zuhany alatt átmelegedett. Az álom teljesen kiment a szeméből, és az egész esti csikicsuki játék olcsó dimenziója nevetségesnek és értelmetlennek tűnt. Száraz ruhát vett, és bekopogtatott Judit ajtaján. A lány azonnal kinyitotta.
– Soha többet ne tedd ezt velem! – mondta Attila, mielőtt belépett volna.

És Judit soha többet nem tette.
Ha megpróbálnánk jellemezni az elkövetkezendő heteket, hónapokat, amelyek kapcsolatuk legharmonikusabb szakaszát jelentették, talán azt mondhatnánk: boldog és kimerítő volt. Nem, nem csupán a gyakori szeretkezések szenvedélyes viharaiban merültek ki – hanem abban is, hogy nem csak örültek egymásnak, de vigyáztak is egymással. Mindketten. Judit rájött, hogy nem játszhat kedve szerint Attilával, Attila pedig empirikus úton arra a következtetésre jutott, hogy a lány megtartásához az út nem vezethet a teljes kitárulkozáson keresztül. Mivel azt tapasztalta, hogy a lelkes szerelmes nem olyan vonzó Judit számára, mint a büszke férfi, ritkán engedte el magát, és ritkán mondta el kedve szerint, hogy mennyire szereti a lányt – az eszét, a nyugodtságát, a természetes szépségét, az okos humorát, a kényelmes életét meghazudtoló empátiáját az emberek iránt – mégha ez egyfajta szakmai evidencia is volt egy pszichológus esetében. És igen – szerette azt is, hogy gazdag, és hogy sosem kérkedik vele. Arra ugyan nagyon vigyázott, hogy ne legyen a „kitartottja”, de az ellen egyre kevésbé volt kifogása, hogy esténként inkább Judit lakásában legyenek, ahol nincs meleg (légkondi), ahol van mosogatógép, ahol az erkélyre kiülve egy belső kert csendje fogadja, ahol mindig van jó bor a hűtőben, szúnyogháló az ablakon, és ahonnan jóval egyszerűbb a közlekedés. A lány néhány hét múlva felvetette, hogy Attila költözzön oda, de ezt azonnal elutasította. Lett volna kedve, meg nem is – Judit azért nem volt még nyitott könyv a számára, és a boldogságukat elnehezítő „játszmázás” is zavarta.
És még valami zavarta: az a kérdés, hogy vajon mit tud erről Gajdos. A viselkedésén nem érzett változást, és ebből arra következtetett, hogy semmit. Juditot hangsúlyozottan megkérte, hogy egyelőre ne mondja el – elég bonyolult volt így is a helyzete. Nem szerette volna azt a tekintetet látni, amivel Gajdos Anna lánya férjéről beszélt – akit láthatóan nem sokra becsült, és minden bizonnyal osztotta felesége véleményét, miszerint hozományvadász. Attila semmit sem szeretett volna kevésbé, mint azt, hogy Gajdos úgy érezze: kihasználta a helyzetet. Nem tudta elképzelni, hogy Gajdos képes lenne hinni abban, hogy egyszerűen megszerették egymást. Furcsa zavar lett rajta úrrá minden reggel, amikor a főnöke megjelent. Mindig arra számított, hogy akkor fog kiderülni, hogy előző nap megtudta, és mindjárt behívja az irodájába, és … Hiába érvelt magában azzal, hogy nem bűn megszeretni egy nőt, az, hogy ez a nő a főnöke lánya, aki mellesleg kőgazdag, mégis bűntudatot keltett benne.
Gajdos látta Attila zavarát, és tudta, mi az oka. Látta, amikor a lánya leült a balatoni parton Attila mellé, és látta, ahogy a viharban takarót vitt neki. Ez igazán nem volt jellemző az ő visszafogott, decens Juditjára. És megértette a lányt – már egy ideje igen jó véleménnyel volt Attiláról, és néha azon kapta magát, hogy összeveti az ő ambíciótlan, kicsit lekvár Norbi fiával, és elszomorodik az összevetés nyilvánvaló eredményén. Arra egyelőre nem gondolt, komolyra fog-e fordulni a dolog – de valójában nem lett volna az ellenére. Attilát elég nagyra tartotta ahhoz, hogy úgy gondolja: pénzért nem bocsátja áruba a szerelmét.
November végén, egy szerdai napon Judit ünnepi vacsorával várta Attilát – gyertyafény, borospohár és mennyei illatok. Kint zuhogott az eső – Attila nagyon bensőségesnek érezte az egészet.
– Mit ünneplünk?
– Minket. Mindent. Téged – mondta Judit. Láthatóan már felhajtott némi bort.
– Cuki vagy – mosolyodott el Attila, és megcsókolta a lányt.
Aztán a vacsora után Judit az ölébe ült.
– Terhes vagyok – mondta, és megcsókolta Attila mindkét szemét. – Gyerekem lesz a férfitól, akit szeretek. És remélem, neked meg a nőtől, akit szeretsz.
Attila hallgatott, pontosabban: egyelőre nem jutott szóhoz a meglepetéstől.
– Nem kell feleségül venned – mondta Judit. Aztán kis mosollyal hozzátette. – De nem tilos.
– Mikor? – préselte ki magából Attila. Tudta, lelkesebben, nagyvonalúbban kéne, de egyelőre ennyi tellett tőle.
Judit elértette, hogy a születés, és nem az esküvő időpontjára vonatkozik a kérdés.
– Júniusi baba lesz.
– Értem… ehhez most kell egy kis idő… de ne értsd félre… nagyszerű… tényleg… csak…szoknom kell. Iszom egy pohárral, mindjárt összeszedem magam.
Juditnak néha nagyon jól jött, hogy pszichológus volt – nem bántódott meg, és hagyta, hogy Attila a pohár borral kiálljon az erkélyre, és nézze a novemberi esőt. Sok minden járt a fejében. Először is komolyan meglepődött, hogy valójában örül a gondolatnak: gyereke lesz. Ugyanakkor minden más kusza volt – hogyan lesz? Gyors házasság, szemébe nézni Gajdosnak, aki ÍGY már biztosan azt hiszi majd, hogy direkt erre hajtott, otthon elmondani, összeereszteni az ő pénztáros anyját és autószerelő apját az agyonékszerezett jövendőbeli anyóssal? És miközben ezeken tanakodott, egy nemtelen gondolat is befurakodott: megcsinálta, bekerült a gazdagok közé. Épp úgy, ahogy akarta.. .és hiába mentegette magát, hogy nem, nem így, nem így akarta – mégis csak ott motoszkált a gondolat, és elrontotta a szája ízét. Felhajtotta a bort, és mielőtt visszament volna a szobába, hirtelen Ildi arca villant fel, amint megvilágítja egy percre a gyertya lángja a temetőben. A novemberi eső tette, nem vitás: hiszen akkor is november volt. A szobában azonnal el is tűnt ez a kép.
Judit az asztal mellett ült, borospohárral a kezében, és kicsit szorongva nézett rá. Attila odament, kivette a kezéből a poharat, és az asztalra tette.
– Ne veszélyeztesd az egészségét a gyerekemnek, aki attól a nőtől fog születni, akit szeretek – mondta.
Judit a nyakába ugrott.
Este, az ágyban, a sötétben aztán már gyakorlatiasabb szempontból járták körbe a helyzetet.
– Apádnak mielőbb meg kell tudnia- mondta Attila. – Így is félek, azt fogja hinni, hogy módszeresen átejtettem.
– Ugyan mivel? Talán fogadalmat tettél neki, hogy beszámolsz a magánéletedről? Munkakapcsolatban vagytok, semmi több.
– Ugyan, te is tudod, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Mindennap találkoztam vele, és nem szóltam rólad, rólunk… Most meg hirtelen mindent rázúdítunk… gyerek, esküvő.
Judit felült az ágyban, és Attila fölé hajolt.
– Te most megkérted a kezemet?
Attila megsimogatta a lány haját, és elmosolyodott:
– Lehetett volna romantikusabb, ugye? Letérdeljek?
. Maradj.. .elképzelem. És a válaszom: igen.
Attila megcsókolta Juditot, hosszan, komolyan. Aztán hallgattak egy darabig.

Folytatjuk