Attila arra gondolt, hazautazik a hétvégén, az első adventi vasárnapot amúgy is így tervezte, és beszél a szüleivel. Megpróbálja felkészíteni őket. Ami Gajdost illeti, abban maradtak, hogy Judit meghívja a szüleit adventi vacsorára, ahol mindent elmond. Attila nélkül. Mindketten azt gondolták, jobb lesz így. Judit azért, mert ismerte az anyját. Attila pedig nem akarta látni, hogyan reagál első meglepetésében Gajdos, akit nagyra tartott. Marad egy kis ideje emészteni a dolgot, mielőtt hétfőn találkoznak az irodában.

Így aztán hősünk, aki szép egyenletesen menetelt a csúcs felé, hazament advent első vasárnapján.
Igazi novemberi ködben futott be a vonata az állomásra, ahol apja várta, hogy hazavigye. A ház karácsonyváró díszekben állt. Az ebéd már elkészült, és ott voltak a testvérek is a gyerekeikkel, akik Walt Disney-rajzfilmet néztek a nappaliban – pisszenés nélküli áhítattal. Józsi azonnal töltött pálinkát, és a már megterített asztal mellett ülve odanyújtotta az öccsének. A gyertyák fahéjas, szegfűszeges illatot árasztottak. Attila testét-lelkét átjárta a melegség, és amire készült, hirtelen nagyon távolinak és valószínűtlennek tűnt. Bár azt tervezte, hogy vacsora előtt megteszi a nagy bejelentést, most lemondott róla.
Jó lesz az utána is.
Ettől megkönnyebbülve ivott még egy kupicával, és kiment az anyjához a konyhába.
– Már megint ez a trakta – mondta, ahogy körülnézett.
– Legalább ilyenkor egyél jót… Habár most nem vagy olyan nyúzott. Tán van, aki főzzön rád?
Attila arra gondolt, ez a kérdés telibe talált ugyan, de Judit fényévekre van attól a világtól, ahol igy kérdeznek rá az anyák, van-e valakije a fiuknak. És fényévekre van attól a nőtől is, akit ez a kérdés feltételez – még akkor is, ha a maga módján keresi a kedvét, és figyel rá.
– Olyasmi… majd később mesélek. Te hogy vagy?
– Semmi különös, kisfiam. Készülünk a karácsonyra – a boltban is. Apád rosszul alszik, sokat morog.
– Sose volt könnyű vele – mondta Attila, aki mindig is anyja kis apródja volt a családi felállásban. – És te, hogy bírod?
– A szokásos… Eleresztem a fülem mellett. Van elég dolgom. Estére úgy kifáradok, hogy dőlök az ágyba – nekem nincsenek alvási gondjaim.
– Helyes – mondta Attila, és adott egy puszit a tűzhely előtt álló anyjának. Izzadt volt a bőre, szerette volna megtörölni a száját. – Azért ne vidd túlzásba. Muszáj pihenni. … Segítsek valamit bevinni?
Mészáros Julianna megrázta a fejét. Szerette maga bevinni a gőzölgő húslevest, és megkérni az unokákat, hogy hozzák a többit. És egyébként is: Attila nyilván halálra dolgozza magát Pesten.
– Nem, csak beszélgess apáddal meg a többiekkel. Mindjárt vége a rajzfilmnek, és jönnek a kis kuktáim.
Amikor minden az asztalon volt, és nekiálltak az ebédnek, Attila körbenézett, és szívébe nyilallt a biztos felismerés: ennél az asztalnál semmi keresnivalója nincs Juditnak és a családjának. Pontosabban: el nem tudta őket képzelni, amint szednek a csigatésztás húslevesből és a külön rakott főtt húsból és zöldségekből. Hogy bármelyikük beszélgetni kezdhet valamelyik bátyjával, netán az apjával-anyjával – az olyan abszurdnak tűnt, hogy egy pillanatra komolyan fontolóra vette, nem is mond semmit. De aztán azzal erősítgette megroggyant elszántságát, hogy a házastársak rokonságai sok helyen nem érnek össze – és túl sok ilyen találkozást nem is kell erőltetni. Közben meg-megnézte a telefonját is – várta Judit üzenetét, hogy úgy 100 kilométerre és egyébként meg fényévekre innét ugyanaz a hír milyen pusztítást végez….
Mert nem tudott mást feltételezni Gajdosék reakcióit illetően, mint ahogy legalább annyira nem feltételezett hasonlót a családja részéről – és jól gondolta. Inkább csak meglepettek és tanácstalanok voltak – túl nagy váltás volt ez ahhoz képest, hogy a legutóbbi találkozáskor Attila még független és kicsit elveszett volt. A bátyjai megeresztettek néhány halvány poént arról, hogy végül is a legklasszikusabb férjfogási mód, de Attila leállította őket.
– Nem kérte, hogy vegyem el. És nem is azért teszem – ez … csak meggyorsította.
– Hát eléggé meg… – dörmögte az apja. Attila még nem mondta el, ki is Judit. De annak is meg kellett lennie. Mint mindig – az anyja segített.
– Mondasz róla valamit, kisfiam? Hogyan ismerted meg? És a családja?
– Pszichológus. A telómon vannak képek, majd megmutatom. Amúgy a főnököm lánya.
– Hoppá – mondta ironikusan, elismerően Józsi.
– Jézusom – kontrázott a felesége, Zsuzsa kicsit irigy hangon. – És ők mit szóltak?
– Nem tudom… Judit ma jelenti be.
– Mit szólnának? – mondta Mészáros Julianna tőle szokatlan indulattal. – Attilának csak örülhetnek. Vagy mire gondolsz, Zsuzsikám?
– Jó, mama, persze, de azért lehet, hogy úgy fogják fel, hogy Attila jó üzletet csinált…Nyilván nem erről van szó, de egyébként azért azt csinált, nem?
– Mert az baj? – szólt közbe Attila apja, aki azóta, hogy kiderült Judit családi háttere, felélénkült.
– Hát Attilának nem – mondta Laci, és felnevetett.
– Mit akartok mondani? Hogy Attila nem lesz elég jó nekik? Vagy mi? – kérdezte Mészáros Julianna. Kis piros foltok jelentek meg az arcán.
– Anya.… nyugi – mondta Attila. – Azért az is érthető lenne, ha ez az eszükbe jutna. De.…Gajdos jól ismer, tudja, hogy nem vagyok ilyen. És akkor most nem is szerethetek valakit igazán, csak mert gazdag? Ez hülyeség.
– Igen. De logikus hülyeség – jegyezte meg Józsi.
– Na jó, ebből ennyi elég – örüljünk inkább együtt! – állt fel Attila apja. – Új családtag, és jön egy újabb unoka – erre inni kell. Mama, hozz már pezsgős poharakat, én meg hozok pezsgőt a kamrából.
És ennyiben maradtak. Hamar sötétedett, meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún, aztán Attila képeket mutatott Juditról. Kora este volt már, amikor elmentek a testvérei, és a nappaliban melléült az anyja, miután rendbe rakta a konyhát.
– Kisfiam, tényleg ezt akarod? – kérdezte.
Valójában Attila nem is nagyon tette fel magának ezt a kérdést idáig. Az ezzel járó feszültséget – Judit családjának reakciója – nem nagyon akarta, de ha ezen túlvan – a többit: igen, igen, akarta.
– Tényleg, anya.
– Jól van… helyes kislány. – Attila arra gondolt, mennyire nem illik ez a „helyes kilány” Juditra. – És ne engedd, hogy lenézzenek.
– Erről szó sincs, anya, ne aggódj – simította meg anyja kezét Attila. „Aggódok helyetted is” – gondolta, mert a telefonjára még mindig nem jött semmi üzenet Judittól, habár emberi számítások szerint már rég túl voltak Gajdosék is a vacsorán, és minden bizonnyal a bejelentésen is. Csak este 10 körül érkezett végre sms. ” Megvolt. Nálatok? Hívsz?”
Attila tévét nézett, a szülei már aludtak. Kiment a teraszra, jólesett a hideg levegő.
– Mesélj – mondta, amikor meghallotta Judit hangját.

Judit nem mesélt el mindent, és jól tette. Bár igyekezett hangsúlyozni, hogy örömhírt jelent be, anyja nem szándékozott osztozni semmiféle örömben. A hír hallatán felhajtott még egy pohár bort – nem ez volt az első aznap este-, aztán azt mondta:
– Ügyes. Apád mindig is mondta, mennyire ügyes ez az Attila.
– Nem is ismered.
– És kéne?
– Hát éppen lett volna rá alkalmad. Akkor talán nem mondanál ilyeneket rögtön.
– Ó, hát most majd lesz alkalmam megismerni, nemdebár? Gondolom, ugyanolyan lelkesen be fog épülni a családba, ahogy Gézuka, a nagy, meg nem értett festőzseni… Anna még csak hagyján, de Téged okosabbnak gondoltalak…
– Elég, Éva! – állt fel Gajdos. Kicsit járkált a szobában, mielőtt megszólalt:
– Szereted?
– Igen.
– Mióta tart?
– Igazából június óta, de volt egy hónap szünet… miattam. És nem nagyon akart újra kötélnek állni. Csak hogy tudd, anya.
– Mondtam, hogy ügyes – nevetett fel gúnyosan Gajdosné.
– Mért nem védekeztetek?
– Védekeztünk.
– Biztos?
-Biztos.
Gajdos megint hosszabban hallgatott. Aztán a feleségéhez fordult.
– Az ilyesmi – a gyerek – sose a férfi döntése, ugye ezt tudod? …Ez egy öntudatos, büszke fiú… és tehetséges, okos. Jó… nem gazdag, de nem is szegény. Egy kis egészséges vérfrissítés nem árt a családnak…
– Nem lesz egy kicsit sok a friss vérből? – kérdezte Gajdosné.
– Anya, undorító vagy – sírta el magát Judit.
– Éva, elég – mondta Gajdos azon a nyugodt, hideg hangján, amitől a felesége mindig visszavonulót fújt. – Judit, te meg értsd meg kicsit anyádat is. Mindannyian tudjuk, hogy Géza a pénzért vette el Annát, vagy azért IS. Mással nem magyarázható a gyorsaság, amivel történt. azóta se keres egy vasat sem, viszont boldogan él a pénzünkből. Jó, majd egyszer talán elismert festő lesz, sok pénzzel. Na kíváncsi leszek, akkor is ilyen lelkesen demonstrálja-e, mennyire odavan a feleségéért. Legyen így, de nem tudom… Az nekem is elviselhetetlen gondolat lenne, hogy veled is ez történjen… de Attila ismeretében hajlok arra, hogy itt másról van szó. És a sietség oka is egyértelmű… Bár nem értem, erről – mármint, hogy együtt vagytok – mért csak most hallok először.
– Erről sokat beszéltünk, Attila nagyon feszült emiatt.
– Ó, az az érzékeny, nemes lélek! – sóhajtott fel Gajdosné, de férje pillantása el is némította.
– Igen, anya, igen… ebben most kivételesen igazad van – érzékeny és nemes lélek, és bántotta, hogy ebben a bizalmi állásban van egy titka, de én nem akartam, hogy elmondja – mert ez magánélet. A maga idejében megtörtént volna… Kérlek, apa, ne bántsd emiatt!
– Nincs szándékomban, de nyilván nem tehetek most már úgy, mint aki nem tud semmiről.
– Nem is kell – ő is otthon van, és most már az ő családja is tudja, mi a helyzet.
– És mit is csinál ez a család? – kérdezte az anyja.
– Nem pénzt – mert gondolom, erre vonatkozott a kérdésed, a többi munka Neked nem számít.
– Judit, fogd vissza magad – szólt rá az apja. – Én is szeretném tudni.
– Van két báty, az apjukkal dolgoznak autószerelőként, az édesanyja bolti pénztáros. Überciki, ugye, anya?
Gajdosné hallgatott, ivott egy újabb pohár bort.
– Ne igyál többet – mondta Gajdos, aztán Judit felé fordult.
– És jól vagy?
– Nagyjából. Ki tudnám aludni magam a világból, meg reggel néha hányinger – de semmi komoly.
– Orvosod van? Tudunk szólni ismerősnek.
– Van. Jónak tűnik. De majd meglátjuk.
– Jó. Most megyünk – mindenki alszik rá egyet.
A kocsiban Gajdos azt mondta a feleségének:
– Néha igazán figyelhetnél arra, miket mondasz.
– Ezt te mondod, aki képes volt „vérfrissítésről ” beszélni?… Mintha egy belterjes, degenerált család lennénk, csupa idiótával… – kontrázott az asszony. Aznap este többet nem is szóltak egymáshoz.

Folytatjuk