Albert Csilla: Halványvörös és halványfekete (42) / Parafrázis-regény / Történik a 2020-as évek elején

Hétfő reggel Attila beszorult gyomorral érkezett az irodába. Gajdos már bent volt, hallotta a motozását, aztán azt, hogy hosszan telefonál. Már fél 10 felé járt, amikor kinézett az ajtaján, és csak annyit mondott:
– Attila, ma ebédeljen velem. Van itt a közelben egy étterem, jó a konyhája.
Attila bólintott, és komoly kétségei voltak, vajon egyetlen falatot le tud-e nyelni majd. Kocsival mentek, vezetés közben Gajdos hallgatott, Attila néhányszor megköszörülte a torkát. Tapintható volt a feszültség, ami azonban szinte rögtön oldódott, ahogy az asztalhoz ültek. Csendes volt az étterem, korán érkeztek – fél 12 volt.
– Attila – kezdte Gajdos -, mindketten tudjuk ennek az ebédnek az okát… azon kívül, hogy itt tényleg jó a konyha. Judit tegnap mindent elmondott… vagyis mindent, amiről úgy gondolta, hogy ránk tartozik.
– Igen, tudom… –  mondta Attila, és szorongva várt.
– Na – sóhajtott Gajdos, és megfordult, hogy intsen a pincérnek -, akkor erre – munkaidő ide vagy oda – iszunk egyet. Annál is inkább, mert tegeződéshez kötelező kellék.
Attila alig hitt a fülének. Sokkal keményebb menetre számított. Persze így se volt könnyű, bármennyire nagyvonalúan indított Gajdos, mert állandóan arra várt, mikor fogja számon kérni a hallgatását, vagy csupán felvetni, valóban Judit és nem a gazdag család kell-e neki. Volt egy-két erre elkészített frappáns mondata, de nem volt rá szükség. Gajdos látta, hogy Judit boldog. És biztos volt benne, hogy az ő okos, asszertiv lánya nem esik csapdába, tisztán látja Attila értékeit, és a kapcsolat jellegét is meg tudja ítélni. Ő maga kedvtelve nézte Attila intelligens, kicsit zavart, mégis büszke arcát. Jó lesz így. Judit nem választott mellé.
– Szervusz – koccintott Attilával, aki tétován viszonozta a  “szervuszt”-t.

– Azért a munkahelyen csak akkor tegezz, ha kettesben vagyunk… De azt hiszem, mint a lányom férje, nem lenne szerencsés a titkári munka mellettem.
– ” Most kidob?”- kérdezte magában hitetlenkedve Attila. ” Mégis itt a farba, csak kijött vele,”
– Arra gondoltam – folytatta Gajdos, – hogy a karácsonyi ünnepek után, januártól keresünk valami más pozíciót. Már eléggé ismered a céget, van egy kirendeltségünk Bécs mellett. Angol a nyelv – amivel neked nem lenne semmi gondod. A vezetőjét úgyis máshova akartam helyezni.
– Remekül hangzik – mondta Attila dobogó szívvel.
– Igen.. .Egyelőre csak egy ötlet – de … van még időd beletanulni. Beszélj Judittal – és meglátjuk.
Attilát fellelkesítette ez az elegancia.
– Szeretném, ha tudnád, mennyire nagyra értékelem, hogy elfogadod ezt az… egészet, és nem neheztelsz rám.
– Mert kéne? – kapta fel a fejét Gajdos. Attila megértette, hogy hibázott. Gajdosnak feltett szándéka volt úgy kezelni a kapcsolatát Judittal, mint egy átlagos viszonyt, ahol a vonzalmon kívül nem kell más tényezőket figyelembe venni. Ha ő, Attila, mégis így tesz, akkor figyelembe vette. Megpróbált szépíteni:
– Nem … de engem azért bántott, hogy együtt dolgoztunk, és közben Judittal találkozgattam anélkül, hogy erről tudtál volna.
– Judit felnőtt – a magánéletét illetően semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs – és ilyen nincs a te munkaszerződésedben sem. – Gajdos kicsit feszült lett, de amit hallott, nem az volt, ami leginkább zavarta – volna.  – Nyilván ez most már egy más helyzet. – Aztán intett a pincérnek, és láthatóan nem akart erről többet beszélni. – Na, egy pohárral még iszunk. Ma csak 6-kor van tárgyalásom, te pedig még ettől fel tudod venni a telefont.
Attila kicsit erőltetetten felnevetett, és maga is azon volt, hogy másra terelje a szót. A vendéglő lassan benépesedett, többen odajöttek, kezet fogtak Gajdossal, váltottak vele pár szót, és Attila nagyon hálás volt nekik, hogy megkönnyítik ezt szokatlan, nehezen viselt négyszemköztiséget. A végén a tulajdonos is odajött az asztalukhoz, és azt mondta:
– Vezérigazgató úr, a vendégeim voltak.
– Nem, Lajoskám, semmiképpen nem – rázta a fejét Gajdos, de ” Lajoskám”-at nem lehetett jobb belátásra bírni. A vendéglő kapujában Gajdos megállt.
– Attila, lenne még elintéznivalóm, mielőtt visszamegyek. Negyedóra séta, nem gond, ugye?
Ennél jobb, minthogy végre magában marad ezután a több, mint egy órás tömény feszülés után, nem is történhetett volna.
– Persze, ezután a finom ebéd után jól is fog esni egy kis séta. “Micsoda hülye közhelyeket mondok!”
– Jó. Átküldtem 2 levelet, kérlek, még ma küldd át a fordításukat. És… gondolom, ma is találkozol Judittal… Esetleg mondd el neki, amiről beszéltünk – ezt a Bécs melletti munkát. Nyilván őt is érinti, bár úgy tudom, sokat dolgozik online… És: majd szeretnénk megismerni mindannyian, a feleségem is…
Mielőtt Attila erre bármit is felelhetett volna, kezet fogott vele, és elindult az autója felé. Attila kótyagosan, el-elkalandozva sétált vissza, egyszer el is vétette az utat. Eszébe jutott, amikor először ment ezeken az utcákon Gajdos cégéhez. Mintha egy másik életben lett volna…


Folytatjuk

2021. szeptember 16.

Szóljon hozzá!