Hétfő reggel Attila beszorult gyomorral érkezett az irodába. Gajdos már bent volt, hallotta a motozását, aztán azt, hogy hosszan telefonál. Már fél 10 felé járt, amikor kinézett az ajtaján, és csak annyit mondott:
– Attila, ma ebédeljen velem. Van itt a közelben egy étterem, jó a konyhája.
Attila bólintott, és komoly kétségei voltak, vajon egyetlen falatot le tud-e nyelni majd. Kocsival mentek, vezetés közben Gajdos hallgatott, Attila néhányszor megköszörülte a torkát. Tapintható volt a feszültség, ami azonban szinte rögtön oldódott, ahogy az asztalhoz ültek. Csendes volt az étterem, korán érkeztek – fél 12 volt.
– Attila – kezdte Gajdos -, mindketten tudjuk ennek az ebédnek az okát… azon kívül, hogy itt tényleg jó a konyha. Judit tegnap mindent elmondott… vagyis mindent, amiről úgy gondolta, hogy ránk tartozik.
– Igen, tudom… –  mondta Attila, és szorongva várt.
– Na – sóhajtott Gajdos, és megfordult, hogy intsen a pincérnek -, akkor erre – munkaidő ide vagy oda – iszunk egyet. Annál is inkább, mert tegeződéshez kötelező kellék.
Attila alig hitt a fülének. Sokkal keményebb menetre számított. Persze így se volt könnyű, bármennyire nagyvonalúan indított Gajdos, mert állandóan arra várt, mikor fogja számon kérni a hallgatását, vagy csupán felvetni, valóban Judit és nem a gazdag család kell-e neki. Volt egy-két erre elkészített frappáns mondata, de nem volt rá szükség. Gajdos látta, hogy Judit boldog. És biztos volt benne, hogy az ő okos, asszertiv lánya nem esik csapdába, tisztán látja Attila értékeit, és a kapcsolat jellegét is meg tudja ítélni. Ő maga kedvtelve nézte Attila intelligens, kicsit zavart, mégis büszke arcát. Jó lesz így. Judit nem választott mellé.
– Szervusz – koccintott Attilával, aki tétován viszonozta a  „szervuszt”-t.

– Azért a munkahelyen csak akkor tegezz, ha kettesben vagyunk… De azt hiszem, mint a lányom férje, nem lenne szerencsés a titkári munka mellettem.
– ” Most kidob?”- kérdezte magában hitetlenkedve Attila. ” Mégis itt a farba, csak kijött vele,”
– Arra gondoltam – folytatta Gajdos, – hogy a karácsonyi ünnepek után, januártól keresünk valami más pozíciót. Már eléggé ismered a céget, van egy kirendeltségünk Bécs mellett. Angol a nyelv – amivel neked nem lenne semmi gondod. A vezetőjét úgyis máshova akartam helyezni.
– Remekül hangzik – mondta Attila dobogó szívvel.
– Igen.. .Egyelőre csak egy ötlet – de … van még időd beletanulni. Beszélj Judittal – és meglátjuk.
Attilát fellelkesítette ez az elegancia.
– Szeretném, ha tudnád, mennyire nagyra értékelem, hogy elfogadod ezt az… egészet, és nem neheztelsz rám.
– Mert kéne? – kapta fel a fejét Gajdos. Attila megértette, hogy hibázott. Gajdosnak feltett szándéka volt úgy kezelni a kapcsolatát Judittal, mint egy átlagos viszonyt, ahol a vonzalmon kívül nem kell más tényezőket figyelembe venni. Ha ő, Attila, mégis így tesz, akkor figyelembe vette. Megpróbált szépíteni:
– Nem … de engem azért bántott, hogy együtt dolgoztunk, és közben Judittal találkozgattam anélkül, hogy erről tudtál volna.
– Judit felnőtt – a magánéletét illetően semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs – és ilyen nincs a te munkaszerződésedben sem. – Gajdos kicsit feszült lett, de amit hallott, nem az volt, ami leginkább zavarta – volna.  – Nyilván ez most már egy más helyzet. – Aztán intett a pincérnek, és láthatóan nem akart erről többet beszélni. – Na, egy pohárral még iszunk. Ma csak 6-kor van tárgyalásom, te pedig még ettől fel tudod venni a telefont.
Attila kicsit erőltetetten felnevetett, és maga is azon volt, hogy másra terelje a szót. A vendéglő lassan benépesedett, többen odajöttek, kezet fogtak Gajdossal, váltottak vele pár szót, és Attila nagyon hálás volt nekik, hogy megkönnyítik ezt szokatlan, nehezen viselt négyszemköztiséget. A végén a tulajdonos is odajött az asztalukhoz, és azt mondta:
– Vezérigazgató úr, a vendégeim voltak.
– Nem, Lajoskám, semmiképpen nem – rázta a fejét Gajdos, de ” Lajoskám”-at nem lehetett jobb belátásra bírni. A vendéglő kapujában Gajdos megállt.
– Attila, lenne még elintéznivalóm, mielőtt visszamegyek. Negyedóra séta, nem gond, ugye?
Ennél jobb, minthogy végre magában marad ezután a több, mint egy órás tömény feszülés után, nem is történhetett volna.
– Persze, ezután a finom ebéd után jól is fog esni egy kis séta. „Micsoda hülye közhelyeket mondok!”
– Jó. Átküldtem 2 levelet, kérlek, még ma küldd át a fordításukat. És… gondolom, ma is találkozol Judittal… Esetleg mondd el neki, amiről beszéltünk – ezt a Bécs melletti munkát. Nyilván őt is érinti, bár úgy tudom, sokat dolgozik online… És: majd szeretnénk megismerni mindannyian, a feleségem is…
Mielőtt Attila erre bármit is felelhetett volna, kezet fogott vele, és elindult az autója felé. Attila kótyagosan, el-elkalandozva sétált vissza, egyszer el is vétette az utat. Eszébe jutott, amikor először ment ezeken az utcákon Gajdos cégéhez. Mintha egy másik életben lett volna…

Folytatjuk