Senki sem küldte, mégis felmászott,
kilépett a tető párkányára és várt.
Lenn oktondi bogarakként furikáztak
az emberek, nem néztek a tetőre,
nem rimánkodtak, hogy jöjjön le ,
senki sem hívta az egy-egy-kettőt.
Furcsamód füléből is elszállt a suttogás,
nem bíztatta, hogy vesse alá magát a mélybe,
majd az angyalok karjukon hordozzák,
hogy meg ne üsse lábát,
szét ne zúzza csontját a köveken.
S akkor életében először,
minden kitisztult egy percre:
az utca, az emberek, a föld és párkány
közti távolság csak az agy
fogalmazványai voltak mindvégig,
s persze ő sem az akinek hitte.

1. Ilona Köpe:
   2022. február 24. 09:44

   Csodálatos és elgondolkodtatóan oktató jellegű mondanivalója. Köszönöm.