Írtam fadongóról, simogattam poszméheket,
fényképeztem számos rovart, beszéltem hernyókhoz,
szemeztem kuvikkal, békát, lepkét tartottam tenyeremben.
S ahogy fekszem az ágyban éjszaka,
mint téli álomra készülő gyík szeptemberben,
másfél arasznyira a földfelszín alatt összetekeredve –
hirtelen ásólap súrolja álmom hártyaburkát,
bő százéves, gerendás plafonunkban rágnak a méhek.
Egy hete beköltöztek a vályogfal és a födém közé.
Az oromzaton már nem látszik a védelmező nap és kereszt.
Igyekeznek. Elvégre évek óta hívom őket egyre közelebb.
Döbbent ébredés: amit megszelídítettem, itt van a nyakamon.