Undorítanak a bő szónoklatok,
a vessző nélkül sorjázó
nonszensz-halmazok,
mint mikor folyamatosan
hordják fel egy lakomán
a púpozott tálakat,
zsírtól sárga levek tetején
hízott galuskák,
guvadt szemű halak
és szétfolyó emeletes torták
a kerülgető szavak –
asztal alá itatott már
a turbózott beszéd,
a gyomrot, agyat megfekvő
romlott szemét,
levegő kellene, talpra állni végre
és megfürdeni a tiszta tények
visszafogott csöndjében,
falatonként kóstolni,
nem sokat nyelve egyszerre,
csak módjával ízlelve
a nyers való velejét,
mint aki régtől tudja,
hogy mindezt egy csettintés
a föld ízére bontja.