ÖREG SZÍNHÁZI RÓKA

— Tanuld meg, fiam, hogy csak olyan darabot szabad írni, ahol a
nőknek van igazuk.
Mert ki csinálja a programot? A nő.
Ki határozza el, hogy hova menjünk ma este? A nő.
És nem lesz bolond olyan helyre vinni az urát, ahol azt mondják, hogy nem neki van igaza.

POCSKONDIA

Van darab, amelynek épp abban rejlik a sikere, hogy a nők a sárga földig le vannak benne pocskondiázva.
Na már most a naiv és tapasztalatlan pszichológus azt hinné, hogy
az ilyesmihez viszont a férfiak tódulnak.
Pedig szó sincs róla.
Ehhez is a nők zarándokolnak, tömegestül.
Mert az ilyesfajta darab az egyetlen, ahol a közönség nem azonosítja magát a szereplőkkel. Az ilyen darabokban senki nem ismer magára.
De a barátnőire mindeniki ráismer.

Zágon István
Színházi Élet, 1937/45

ELLENTÁMADÁS

A pesti színművészet egyik fiatal jelessége katonai szolgálatra vonult be. Mialatt ő a kaszárnyában aludta az igazak álmát, menyasszonya unta a szalmaözvegységet, és egy este színház után megjelent az egyik mulatóban.
Persze, férfitársaságban.
Ahogy belépett a helyiségbe, észrevette, hogy némi baj van. Az egyik páholyban ott ült a vőlegény jóbarátja, egy gyárigazgató. A hölgy elhatározta, hogy mielőtt még a gyáros szólhatna, ellentámadásba megy át.
— Nana! — mondta incselkedő mosollyal — Egyedül? Hol van a felesége?
Mire az igazgató gúnyosan így szólt:
— Katona!

Színházi Élet, 1937/46