„Minden művészeti erőfeszítés kockázatos.”
Marlene Dietrich: Tiétek az életem …

Egyetlen lény, ki verset ír s levelet, az ember.
Valamit mindig papirra vet, ír, üzen,
s örömmel nevet, ha jól sül el,
nevet cserél, ha silány az eredeti,
ha sok a Kis Gyula,
össze nem tévesztheti címzettje, olvasója.

Én is egyszerűen csak Wé voltam hajdanán
(amikor szerelmetes leveleimet írtam),
nagy Wellington voltam
nagy Őzikém jóságos szemében
(Nikének szólítottam),
verset, szerelmes leveleket írtam.

A szerelem olyan, mint a művészeti erőfeszítés,
kockázat egy világért.

A költők szerelme fennmarad, bár nem kockázat mentes,
mert érdekes pletyka (ámbár papucsa szintúgy büdös),
kacsasültjét megkívánják a többiek.

Az én szerelmes leveleimet elvitte valamelyik őszi padlástakarítás,
de a vers beült egy karosszékbe.

Az én szerelmem nem volt botrányos, csak rácsodálkozós.
Hús-vér szagú volt, simogatott és ütött,
vihart hozott és kifogta a felhőszakadást.
Kenyérbe hatoló kés.
Hajófedélzet,
olykor patkányok fejvesztve menekültek,
meglehet földrengés készülődött épp.

Összeházasodtunk.
Megnyugodott Zeusz és Poszeidón.
Negyvenöt éve.

Belátható, hogy a szerelmes levél,
s pláne a vers, méginkább a szerelem
kockázat, mint minden művészeti alkotás.
Én örömmel nevetek.

2021. szeptember 6-21.