Tudom, hogy tél lesz, újra tél,
az ember hó alatt remél,
de belül lehetne-e már,
hogy mindig tomboljon a nyár?

Már rég itt van a szerelem,
s még a múltamat cipelem:
igazán, kedves bűntudat,
nem visz ki végre a huzat?

Mintha már vinne, védtelen
utakon jár a végtelen,
eloldódsz benne, keserűbb
a világ leve mindenütt.

Csak a nyaram lesz hevesebb,
a szorongásom kevesebb,
a boldogságom egy egész,
szívbödönömben csupa méz.

Most már kínlódtam eleget,
kaptam hideget-meleget,
sebemet téptem – furcsa sport -,
engedjem el, mi eltiport.

Forrás: szerző FB-oldala