Ez a kis história nagyon is kegyetlen volna, ha nem két olyan ember volna a hőse, akiknél ki van zárva, hogy kegyetlenkednének egymással. Az egyik egy keménybeszédü, de vajszivü öreg ur volt: Gyulai Pál, a másik Rákosi Viktor, akinek örök kedélye bearanyozta a legnagyobb gorombaságot is. Akkor történt, amikor Gyulai Pál kitörte a kezét.

Felkötött karral sétál az öreg ur és egyszerre szembetalálkozik Rákosival. Mérgesen kiált rá:
– Még mer a szemem elé kerülni?
– Ugyan miért?
– Merje tagadni, hogy azért törtem ki a kezemet, mert maga kivánta nekem!
Rákosi megrőkönyödve szól:
– Dehogy kivántam! Hogy tehet fel ilyesmit rólam, méltóságos uram!
– Hiába beszél, – erősködik Gyulai, – ezt maga kivánta nekem!
– Nem és százszor nem!
– Hát tudja mit? Bizonyitsa be, hogy nem maga kivánta!
De erre már Rákosit is elhagyta a türelme.
– Még ezt is megteszem, – mondta – ha éppen kivánja! Hát… már csak azért sem lehet, hogy én kivántam, mert ha én egyáltalán valamit kivántam volna méltóságodnak, akkor méltóságod – nem a kezét törte volna ki!
– Brávó! – mondta Gyulai – szeretem az őszinte beszédet.
És megszorongatta Rákosi kezét.

Forrás: A magyar humor. Tréfák, humoreszkek, vidám jelenetek. MEK