Székelyföldön ünnep egy ilyen esemény, főleg, ha a megyei tanács is
felkarolja az ügyet.
Már korán reggel jöttek a faragók:
Jóska bátyám, hoztuk a kaput, ahogy megegyeztünk.
Tegyétek le az udvarra, és foghatunk is neki felállítani, mert a gödrök már ki vannak ásva a sasoknak.
Régen a gyalog székelyek csak ilyen, galambdúc nélküli, kicsi kaput állíthattak, ma már ki amilyent akar és tud.
Ti rég felkeltetek, nem vagytok éhesek?
Eszünk majd, ha befejeztük a munkát.
Ha este fejezitek be?
Akkor este eszünk, válaszolták röviden a faragók.
Ti munkás emberek vagytok, ugyan bizony hányszor esztek egy nap?
Hát, eccer-eccer: eccer; és eccer-eccer: eccer se.
De egy pohár szilvapálinkát megisztok?
Azt nem öntenők a csizma szárába.
Ide teszem az üveget az árnyékba, és iszogassatok belőle, mikor akartok, csak meg ne részegedjetek.
Aztán mindenki végezte a dolgát, állították a sasokat, döngölték a földet, ki mihez értett, és dél felé már állott is a kapu.
Mit véssünk a bejárat fölé?
Azt, hogy állította a feleségem, velem.
Ezzel a faragó elkezdte róni a betűket szép sorban, ahogy szokta.
Ezen kívül lesz még valami idézet is?
Lesz bizony – szólt bele Vilma nénje, a ház asszonya –, hát a mérnökéknél is van, nálunk mért ne lenne.
Mi legyen az?
Ott valami olyasmi van, hogy: akárhol légy, otthon légy.
Erre aztán lett egy nagy kacagás, főleg az érettségizett unoka nevetett.
Mama, azt Tamási Áron mondta, csak nem éppen így. A mérnökéknél az van írva: ,,Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk
benne”.
No, a rosseb enné meg, szólalt meg Jóska bá, mit lehet most tenni?
Végül az írástudó unoka állt elő egy mentő ötlettel:
Az o betűnek kell vésni egy kicsi szárat, és akkor az lesz, hogy: Ál-
líttatta.
Igen, de mi lesz akkor az értelme? – kérdezte Jóska bá.
Az lesz az értelme, hogy „Állíttatta a feleségem velem”, magyarázta Sanyika, az unoka.
Nohát, a pokolvar álljon belé! – mérgelődött Jóska bá –, már a templomba vagy a kocsmába se tudok nyugodtan elmenni, rajtam fog röhögni az egész falu. Nem elég, hogy az asszony parancsol, de még a kapura is kiíratom.

Csata Ernő (1952), költő, Marosvásárhely

*Forrás: Aranypálca (Humoros rövidpróza-gyűjtemény) Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2021. Szerkesztette Bölöni Domokos