A szerző fotója

Fesztelen
pörgök
őszt,
esendő
falevél
táncát
járom
szerelmének
súlytalan
légnemében.
Fel-felkap
a szél,
ringlispíl
tenyere
közepén
hordozgat,
borzongat,
majd
megforgat
s hirtelen
eldob
lazán,
hogy
mit akart
velem,
talány,
de én
puhán
huppanok
a semmibe,
talán
hogy
percekbe
morzsoljon
a jövő,
himbál
a levegő,
tenget,
lenget,
tömörített élet,
latyakban
bomlik szét
a szövet
mikor
véletlen,
vagy
direkt?
egy tócsába
pottyanok,
idővel
kapcsolok,
súlyom nedvtől
nő,
felemelni
nem akar
már erő,
nehéz lettem,
tekeregtem,
hiába …

Sebaj,
hát lehetek
most
csónak!
Mit nekem víz,
legyőzöm így,
hisz
csak fizika
a halmazállapot,
akár
összetákolt
deszkáimról
leázott
festék
színe,
java,
és anyaga
a megposhadt
vízben,
s bár ez
sem
előnytelen
melegebb
helyzetben,
mivel
addig
nem
tapos
ember
csak
majd
ha rámfagy
december
jeges hava
és recsegve
megreped
páncélom
szava
egy kopott
cipőtalp
alatt…

Ugyan,
bolond!
Ne sirasd
már múltad!

Itt egy könnyedény,
aztán öntsd ki
könnyedén
a löttyöt
és szedd
össze magad!

Forrás: szerző FB-oldala