Két kofáné társalog a piacon. Az egyik azzal dicsekedik, hogy milyen ügyes a fia. A másik sem akar lemaradni, ő is dicsérni kezdi a sajátját:
– El se hiszi, drága Marcsa, hogy milyen rendes, komoly fiú az enyém. Olyan szorgalmas, jó volt az iskolában is, hogy a tanárok sírtak, amikor végzett… Aztán a munkahelyről is olyan szomorúan tették ki a főnökei, majd meghasadt a szívük… De most is úgy szeretik, azt mondja alelkem, az Istennek se akarják elengedni, nem akarnak megválni tőle…
– Ojjé. Hát hol van a fia?
– Vásárhelyen, drágaságom, a börtönben.

*

Károly bácsi egyetlen fia megházasodott. Nagy ihaj-csuhajjal megtartották a lakodalmat, majd az ifjú pár elutazott a tengerre. Ott szerették volna tölteni a mézesheteket.
Nemsokára képeslap érkezett. Károly bácsi olvassa, olvassa. Értetlenül csóválja a fejét. A lapon ez állt: „Kedves édesapám! / Megérkeztünk
szerencsésen. / Itt rossz az idő. / Egész nap a szobában / ülünk és gub- /
basztunk.”
Az öreg azonnal válaszol. „Kedves fiam! Az üdvözletet megkaptam,
köszönöm. Mindent megértettem, azt az egyet kivéve, hogy gub. Édes-
apád.”

Fábián Júlia (1971) tanítónő, Székelyvaja

*Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos