Megtisztelve éreztem magam, – ahogyan bizonyára mások is, – amikor Dancs Rózsa tőlem is megkérdezte, hogy írnék-e a nemrégibben megérkezett általa szerkesztett Együtt a nyelvhazában – Belonging Through Language címet viselő kanadai Kalejdoszkóp folyóirat versválogatásáról.
A kétnyelvű (magyar-angol) Gaál András festőművész munkáival illusztrált, 24 költő verseit tartalmazó keménytáblás, mintegy 415 oldalas, igényesen összeállított kötetre, betegség miatt nem mondhattam egyből választ, annál is inkább, mivel – és mint említettem már, igazán megtisztelő a felkérés! – ám, hogy az általa szerkesztett és határokon innen vagy túl is nagy tiszteletnek örvendő Kalejdoszkóp c. folyóiratban nem egy alkalommal szerepeltem verseimmel, így azon gondolkodtam, menyire illendő nekem írni róla. Úgy tudjak íni  erről a nagyszerű összeállításról, hogy objektív képet adhassak, ugyanis szerényen jegyezném meg, néhány verssel magam is benne volnék.
Minden alkalommal, és most is elfog egyfajta büszkeség, jó érzés, mert lám, mindamellett, hogy mivé is lett a világ, bárhol is éljen a magyar ajkú ember, a lélekmelengető, igazmondó vagy fejbenéző versekre valami igencsak ősiséget idéző örök idény-igény közepette a léleknek mindenkor szüksége van erre az egybehangzó táplálékra az óperenciás tengeren innen és túl.
Azt mondják, csak az tudja mit jelent magyarnak lenni, aki távol él eredeti hazájától. Az tudja és érti meg igazán, mit jelent Kölcsey mondata: „Nyelvében él a nemzet.” 
Beszélhetünk-e nyelvhazáról odakint a világban, ahol nagyobb tömbben, vagy elszórtan élnek olyan magyarok, akik nem hagyják elveszni az anyanyelvüket.
Mészáros Margit azt írja ugyancsak ennek az antológiának méltatásában, hogy „kétségtelenül a nyelvhaza a nyelvben megélhető otthonosság.” S hogy mit jelent – kérdezi tovább, „otthon lenni az anyanyelvben távol az anyaországtól és a Kárpát-medencétől”, bizonyítják igencsak beszédesen, de annál nagyobb alázattal azok a kétnyelvű magyar-angol versek, amelyek közül nem egy ott jelent meg először angol fordításban. Ezzel is bizonyítva ismételten, hogy a kint élő, régen kivándorolt magyarjaink és azok leszármazottai számára, az igencsak sokat jelentő klasszikus és kortárs költők még ha generációs távlatokat hidalnak is át, a magyar nyelvben együvé tartozunk.
Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Arany János a huszadik század nagyjaival, Ady Endrével, József Attilával, Kosztolányi Dezsővel, Dsida Jenővel, Radnóti Miklóssal, Mécs László, Szabó Lőrinc, Bartis Ferenc és a jelenkor költőivel, Agócs Sándorral, Lezsák Sándorral, Pósa Zoltánnal, hogy csak néhányukat említsem, vagy a kinti kortárs költők versei is helyet kaptak a kötetben, mint például Savanya István.
Az élő anyanyelv szakrális szeretete világlik ki a kötetből. A szerzőket az ima, ballada, elégia hangulata hatja át.
A szavak elértéktelenedésétől félti nyelvünket Horváth Gábor Miklós: „Mit ér a költő, ha már nincs értéke a szónak” – jajdul fel.
De ugyancsak feszültséggel teli Jékely Zoltán Kalotaszegi elégia című verse. Jókai Anna Ima Magyarországért című verse, amelyről bátran állíthatjuk, hogy méltón sorakozik a korábbi nemzeti imáink mellé.
József Attila és Kosztolányi Dezső, akik a két világháború közötti időszak életérzését fogalmazzák meg számunkra.
Lezsák Sándor politikai közszereplőként és költőként is ikonikus alakja az anyaországi rendszerváltó, keresztény értelmiségnek, felemlegeti azokat a lassan letűnő időket, „amikor még névről szólítottunk minden idegent”.
És sorolhatnánk Radnai István, Sajgó Szabolcs, Savanya István, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, a kötet utolsó előtti költője, Szente B. Levente, a gyűjtemény méltó zárásaként Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című grandiózus versét olvashatjuk. 
Fordítók: Dabi István, Telch György, Tomschey Ottó, Veszely Frank, Valerie, Woods.
(Együtt a nyelvhazában – A kanadai Kalejdoszkóp folyóirat versválogatása / Belonging Through Language – A collection of poems published in Canadian Kaleidoscope Magazine, Misszió Média Kiadó, Budapest, 2021)

Szente B. Levente