Ez a Székelyföldön történt, pontosabban a Székelyudvarhely melletti Ülke nevű faluban, ahonnan származom.
Ferike, az unoka, a nagymamánál felejtett szerelemgyerekként nőtt, nődögélt. Csintalan, furfangos eszű, egy kicsit kancsal szemű és elég rossz gyermeknek ismertük, mint aki egy kicsit az iskolával is hadilábon állt.
Aztán a ’60-as években munkát keresve a Regátban kötött ki. Meg is nősült annak rendje-módja szerint. Néha írogatott is a nagymamának levelet. Az egyik alkalommal ezt írta: Mama, akartam küldeni 500 lejt, megkapta-e?
Szegény mama mindennap lement a pénzéért a néptanácshoz, ahová a postát szokták kihozni Udvarhelyről.
Egyszer megelégelték a falu méltóságai, hogy mindennap zavarja őket Deményné, és kérték, hogy mutatná már meg azt a levelet, amit az unokája írt. Akkor derült ki, hogy csak akart küldeni 500 lejt, amin persze jót mulatott a falu népe.
Ugyanez a Ferike egy másik alkalommal azt írta a mamájának, hogy: Mama, nekünk van már televíziónk is –, ami persze a mi falunkban
még nem volt, és nem is igen tudtuk, hogy az milyen is.
Az olyan, írta Ferike, hogy mindent látunk benne, látjuk a világot.
Mire a nagymama ezt válaszolja: Ferike, azt látod-e, fiam, a televízióban, hogy nekem az udvaromon nincs tűzifa a télire?
Telt-múlt az idő, és Ferike hazalátogatott Ülkébe, a szülőfalujába, és hozta magával a regáti menyecskéjét is.
Persze a menyecske nem értette a mi nyelvünket, de azért bemutatta annak rendje-módja szerint a szomszédságba’, így: – Hát a feleségem, úgy tűnik, itt nem is olyan szép, de higgyék el, otthon ő a legszebb a faluban.

A székely ember mindig híres volt arról, hogy eredeti ötletei vannak, még a mostani időkben is, amikor egyre nehezebb mosolyogni, derülni.
Ez azonban nem mostanában történt. Ugyanis az én nagy huszonnyolcas, vicces természetű bátyám, kihasználva, hogy nincs otthon az asszonya, meghívta férficimboráit. Azoknak se lehettek odahaza a feleségeik, mert éppen valami női konferencia zajlott a faluban. Hát összekoppantak a férjek egy kis fenyőpálinkára.
De olyan vidámak lettek, egyik nótát a másik után énekelték, aztán pedig élcelődtek egymással keményen.
A nagy vidámságtól ahajt megéhezének. Egyikük felajánlotta: felkap otthon az udvarról vagy két csirkét, megkészítik, megeszik.
Bátyám vállalta a kopasztást, egy másik a főzést, elosztották a munkát ügyesen. Na, jön a csirke, rá a forró vizet, minden úgy megy, mint a karikacsapás.
A szomszéd lány figyelt fel, mikor valamiért bekukkintott, hogy ezek ülnek az asztalnál, habzsolva esznek, de még a szájuk is tollas.
A végén aztán kiderült: a tál, amiben kopasztották, lyukas volt, a víz hamar elfolyt. De a jókedvet nem győzi le semmi.

* Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos